Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

84 Büntetőjogi Döntvénytár. a Magyar Nemzeti Bankot értesítette volna, át is utaltatta ezeket az értékeket a Cordilleria Limited vaduzi cégnek a Credit Lyonnais párisi banknál levő folyószámlája javára. G. Pál. vádlott és társai ekként olyan értékeket, amelyeket a devizarendeletek értelmében a Magyar Nemzeti Banknak beszolgáltatni lettek volna kötelesek, a Nemzeti Bank engedélyének kikérése nélkül egy az exportáló cégtől különböző külföldi cég rendelkezésére bocsátották és ezzel fondorlatos módon olyan helyzetet teremtettek, melynél fogva a jelzett értékeket a Magyar Nemzeti Bankra nézve elveszetteknek kell tekinteni. Ily tényállás mellett közömbösnek jelentkezik az a körülmény, hogy a Heidelberg Vilmos-cég a Magyar Nemzeti Bankkal szemben vállalt beszolgáltatási kötelezettségének időközben, ismeretlen úton szerzett külföldi fizetési eszközök felhasználásával legnagyobb részben eleget tett, mert ez a törvénybe ütköző átutalás tényét büntetlenné nem teszi, hanem mint utólagos jóvátétel legfeljebb csak mint a vádlott bünösségi fokát enyhítő körülmény jöhet figyelembe. Nem szolgál G. Pál vádlott mentségére az sem, hogy az exportvaluta jelzett átutalásának — a védelem szerint — csak az volt a célja, hogy az a jövőben felmerülendő exportkiadások fedezésére szolgáljon átmeneti alapként künn a cég rendelkezésére, mert a Magyar Nemzeti Bank a Heidelbergcégnek a terményexportból befolyó külföldi fizetési eszközök visszatartása iránt előterjesztett kérelmét kifejezetten megtagadta, de mert az exportvalutának külföldön külföldi kézben való tárolása a devizarendelet céljával sem fér össze. Ilyen körülmények között a G. Pál vádlott cselekményében az 1922. évi XXVI. tc. 1. §-a 1. bekezdésének 3. pontjába ütköző bűntett összes alkotó elemei feltalálhatók lévén, az uzsorabíróság a bűnösség megállapításánál az anyagi törvény rendelkezéseit tévedés nélkül alkalmazta . . . 94. Egymagában az a körülmény, hogy a vádlott az általános forgalmi adónak bélyegben való lerovása céljából vezetendő följegyzéseiből hosszabb időn át fizetéseket szándékosan kihagyott, még nem elég az 1920: XXXII. tc. 4. §-ának 3. pontjában meghatározott üzletszerűség megállapítására. A folytatólagosság az üzletszerűséggel nem azonos. Az üzletszerűség csupán oly esetben állapítható meg, mikor a vádlott szándéka arra irányult, hogy a kérdéses kihagyásokból származó hasznot nem csupán ismétlődő alkalmi előny gyanánt, hanem mint az állandóság jellegével bíró, visszatérő vagyoni gyarapodást jövedelemforrásául használja fel, amelyre számítania lehetett. (Kúria 1934. febr. 27. B III. 5234/1933. sz.) = Forgalmi adócsalás üzletszerűségének megállapítása : BDtár XXIV. 110., XXVI. 17. 95. I. Közszükségleti cikk — az 1920: XV. tc. alkalmazásában — bármely olyan árú, amelyet minden