Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

Büntetőjogi Döntvénytár. 73 tését a vádlott szándékosan csorbította, éspedig annál kevésbbé, mert az elzálogosított áruk visszakerültek a csődtömegbe. De a Hs. 4. §-ába ütköző bitelsértés vétsége sem állapítható meg a vádlott ellen, mert helytelen az a jogi következtetés, hogy a vádlott már 1928. augusztus végén tudta, hogy fizetésképtelen állapotban van. E tudatot kizárja az, hogy évközben mérleget nem készítenek ; a vádlott a szakmában nem volt szakértő s így vagyoni helyzetét nem tudta áttekinteni; áruhiány ellene nem állapítható meg s fizetéseit mindvégig akként teljesítette, hogy ellene végrehajtást, de még pert sem tettek folyamatba. De, ha a könnyelmű üzletvitel miatt a hitelsértés vétsége meg lenne is, az magánindítvány hiányában nem üldözhető. Csalás pedig azért nem jöhet szóba, mert a fizetésképtelenség tudatában történt üzleti árurendelések s átvételek a cselekmények elkövetése idején a Btk. 416. § 4. pontba ütköző vétkes bukás vétségének, mint sui generis bűncselekménynek a fogalma alá tartoznak, illetve most már csak a Hs. 4. §-a alá vonhatók, ami miatt magánindítvány nincs. A panasz alaptalan. A tényállás szerint ugyanis az üzletet a vádlott és társa, B. Sámuel 10,000 P készpénzbefektetéssel kezdték. Ennek a felét a berendezés és egyéb költségek az első hóban felemésztették. Amidőn tehát a vádlott 1928. júniusban B. Sámuelnek az ő 4500 P pénzbefektetését az üzletből kiválásakor kifizette, az üzlet forgótőke nélkül maradt. Az üzlet passzívái ekkor már meghaladták az aktívákat. A vádlott üzlete tehát akkor már életképtelen volt. Az 1928. augusztus végén felvett 3200 P kölcsön sem segített az üzleten. A váltótartozások annyira felszaporodtak, hogy a beváltandó váltók összege októberben 9620 P, novemberben 15,000 és decemberben 16,000 pengőre emelkedett. Viszont a bruttó forgalom 6—800 P között váltakozott. Tehát egy havi teljes forgalom sem fedezte az októberi váltók összegét ; a novemberi és decemberi esedékességű váltóknak pedig alig felét. Helyes tehát az a megállapítás, hogy a vádlott már 1928. augusztus végén tudta, hogy fizetésképtelen volt, éspedig ezt az üzlet csekélyebb forgalma mellett mérleg összeállítása nélkül is tudta. Tudta tehát a vádlott már ekkor, hogy tönkrement, üzletét továbbvinni, fizetési kötelezettségeit teljesíteni nem tudja. Ilyen helyzet mellett a vádlottnak azok a tényei, hogy a hitelre vásárolt árukat értéken alul elzálogosította s az üzjeti forgalmat aránytalanul meghaladó mértékben rendelt és vett át árukat, már abban a tudatban történtek, hogy az elzálogosított árukat visszaváltani, a fizetésképtelenségben rendelt és átvett áruk árát kifizetni nem fogja ; ez már szándékában sem állott és ezek a végső erőfeszítések csak arra valók voltak, hogy az üzletéből mindaddig tovább éljen, amíg lehet. Ezért a való tényekből azt a jogi következtetést kell levonni, hogy a vád tárgyává tett elzálogosítások egyfelől a hitelezők megkárosításának a célzatával történtek és lényegben a vagyonhoz tartozó értéktárgyak értéken aluli elidegenítésének a fogalma alá esnek ; de másfelől azok által a vádlott a kielégítési alapul szolgáló vagyonát jogtalanul csökkentette és a hitelezők kielégítését szándékosan csorbította. A vádlottnak ezek a cselekményei tehát kimerítik úgy az elkövetés idején hatályban volt, a Btk. 414. § 1. pontjába ütköző csalárd bukás bűntettének, mint az időközben életbe lépett Hs. 1. §-ába ütköző hitelsértés bűntettének az alkotó elemeit. Az előrebocsátottakból következik továbbá az is, hogy a fizetésképtelenség tudatában, fizetési képesség és szándék hiányában, de a fizetőképesség hangoztatásával és látszólag ezt igazoló számlák és váltók felmutatásával támogatott, az üzleti forgalommal arányban nem álló árurendelésekkel a vádlott a hitelezőket fondorlatosan megtévesztve, magának jogtalan vagyoni hasznot akart szerezni, ezt az áruk átvételével el is érte s ekként 10 hitelező-