Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

Büntetőjogi Döntvénytár. 103 tani a Kúrián, amelyek a Bp. 434. §-ában meghatározott esetéhen kívül kerülhetnének — éppen a Te. kiterjesztő rendelkezése folytán — tanácsülési elintézés alá; nem kell azonban tárgyalást tartani oly esetben, mikor az intézkedés — törvényben kizárt semmisségi panasznak visszautasítása — már a Bp. 434. § 3. bekezdésében foglalt alaprendelkezés szerint is tanácsülési hatáskörbe tartozik. (Kúria 1933. márc. 20. B II. 922/1933. sz.) = A védő a Bp. 385. § 1. aj,pontja alapján jelentett be semmisségi panaszt ; minthogy azonban a vádlott a cselekmény elkövetését tagadta s így a panasz nem jogi sérelem ellen, hanem a bizonyíték értékelésével valókul elfogadott tények helyessége ellen irányult, a panasz visszautasítandó volt. 126. Ha a kir. ítélőtábla az orvosszakértők szakvéleményében feltárt adatok és gyakorlati tapasztalatok alapján azt állapította meg, hogy a tettes a tett elkövetésekor elmezavarban szenvedett, a kir. Kúria felülvizsgálati jogkörében csupán azt kutatja, gyakorolt-e befolyást és milyen befolyást gyakorolt ez az elmezavar a tettes akarati elhatározására. (Kúria 1933. máj. 3. 1225/1933. szám.) Indokok : . . . A Btk. 76. §-ának alkalmazása szempontjából abban a kérdésben, meg volt-e zavarva a tett elkövetése alkalmával a cselekvő elmetehetsége, a kir. Kúriát a ténymegállapítás erejével köti az orvosi szakvélemény, melyet a kir. ítélőtábla a bizonyítás eredményeként irányadóul elfogadott és (. . . Mint a fejben . . .). A megállapított tények szerint a vádlott öröklés által súlyosan terhelt egyén, akinél csekélyebb mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után is könnyen léphet fel rohamszerűen hosszabb-rövidebb ideig tartó öntudatlansági állapot cél- és okszerűtlen cselekvésekkel. Olyan elmebetegségről van tehát szó, amelynél az öntudatlan állapot nem állandó jellegű, hanem csak esetlegesen, átmenetileg jelentkezik az öntudatra károsan ható külső ingerek nyomán és éppen azért a beszámíthatóság szempontjából éles megkülönböztetést kell tenni egyrészt ama cselekvés közt, mely az öntudatot kizáró dühroham alatt történt, másfelől pedig a közt, amely a felismerést és elhatározást egyáltalában nem zavargó rohamközti állapotban hajtatott végre. Az őrjöngésszerü, minden akadályt legyőző, céltalan vadsággal és kegyetlenséggel végrehajtott cselekmények csak azzal magyarázhatók meg okszerűen, hogy az öröklés által súlyosan terhelt vádlottat az előzetesen elfogyasztott ital hatása alatt hirtelen dühroham lepte meg, amelyben a vádlott — öntudatát vesztve -— vad ösztöneinek játékszerévé vált. Ilyen körülmények között pedig őt tetteiért bűnvádi felelősségre vonni nem lehet . . .