Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

38 Büntetőjogi Döntvénytár. nak vagy az ennek a büntetésének végrehajtását meghiúsító szökésének tartama alatt követett el, nem a büntetések egységesítésének, hanem a Btk. 104. § alapján összbüntetés kiszabásának van helye. Indokok- .... L. Ferenc bűnügyében, amelyben a törvényszék a vádlottra kiszabott büntetéseket a Btk. Élt. 36. § és a Bp. 517. § alapján egyesítette, a kii . Kúria B I. 875/1927. szám alatt hozott ítéletével az elsőbíróság ítéletének a büntetések egyesítésére vonatkozó rendelkezését a Bp. 518. § utolsóelőtti bek. tétele alapján az elítélt semmisségi panasza folytán megsemmisítette és az elítéltet a Btk. 96.. 99. és 104. íj ai alapján, a Bp. 517. és 518. §-ai figyelembevételével összbüntetésül 12 évi f egy ház büntetésre ítélte. A kir. Kúria ezt az ítéletét a következőképpen indokolta : «A kir. Kúria hivatalból észlelte, hogy az adott esetben nem a szabadságvesztésbüntetések egyesítésének (cumulatio), hanem összbüntetés kiszabásának van helye. A ténymegállapítás szerint ugyanis az elítéltnek az az öt évi fegyházbüntetése, amelynek végrehajtása közben 1924. október 22-én megszökött, még nem volt jogerős, akkor midőn az utóbb további hat és négy évi fegyházbüntetésekkel sújtott újabb bűncselekményeit az 1924. október 22-e és 1925. április 26-a közötti időben vagyis szökésének tartama alatt elkövette, mert hiszen a szóbanforgó első fegyházbüntetésre vonatkozó B I. 861/1926. számú végzését a kir. Kúria csak 1926. május 18-án hozta meg, mihez képest az öt évi fegyházbüntetés csak ezen a napon vált jogerőssé. Már pedig úgy a Bp. 517. és 518. §-aiból, valamint a kir. Kúriának 18. számú TÜH-ból kitűnik, hogy úgy a büntetések egyesítésének, mint összbüntetés kiszabásának kizáróan csak jogerős ítéletek alapján lehet helye. Az a körülmény, hogy az öt évi fegyházbüntetés végrehajtása az elítélt kérelme folytán a Bp. 506. § 2. bek. alapján megkezdetett, és hogy az elítélt többi bűncselekményeit az ezen végrehajtás alóli megszökése közben követte el, ezt az öt évi, vagyis első büntetését még egyáltalán nem tette jogerőssé és arra alkalmassá, hogy vele szemben a Btk. Élt. 36. § és illetve a Bp. 517. és 518. §-ai foganatba vétessenek, mert a Bp. 506. § 2. bek. a vádlottnak csak feltételes jogot biztosított büntetésének időelőtti megkezdésére, mely jog azonban csak a vonatkozó ítélet jogerőre emelkedése után, tehát a kir. Kúria végzésének kihirdetésekor vált törvényes kötelezettséggé, ami pedig az elítélt többi bűncselekményeinek elkövetése után következett csak he. Ami pedig az elítélt joga volt, azt vele szemben teherré és kötelezettséggé átváltoztatni nem volt szabad. Ehhez képest az alsófokú ítélet vonatkozó részét a rendelkező rész értelmében megsemmisíteni és a törvénynek megfelelő ítéletet hozva, az elítélttel szemben az arányos összbüntetést, minthogy ennek törvényes feltételei fennforogtak, kiszabni kellett.» Ezzel szemben a kir. Kúria büntetőjogegységi tanácsa az 1929. június 21. napján B I. 3597/1927. számú határozatának indokolásában ellenkező elvi álláspontjának a következő módon adott kifejezést : A kir. Kúria jogegységi tanácsa mindenekelőtt megállapítja, hogy bár az elítélt hét évi fegyházbüntetése akkor, mikor ő a vallás elleni vétséget a gyűjtőfogházban elkövette, még nem volt jogerős, mégis jelen esetben helye volt a Btk. Élt. 36. §-ban jelzett eljárásnak vagyis összbüntetés kiszabása helyett a büntetések egységesítésének, mert a vádlott hét évi fegyházbüntetését a Bp. 506. § 2. bek. értelmében már a törvényszék ítéletének meghozatala napján megkezdette s így a vádlott az újabb cselekményét nem vizsgálati fogságnak, hanem ítéleti büntetésnek tartama alatt követte el. Ennek folytán a II. alatti ügyben már a kir. ítélőtábla akkor járt volna el helyesen s a büntetés egységesítésének a 18. számú TÜH-ban kifejtett szelleme szerint, ha a vádlottat a vallás elleni vétség