Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

22 Büntetőjogi Döntvénytár. 34., 35., 49. § értelmében módosította, ezen §-oknak pedig egyike sem érinti a Bp.-nak a reformatio in peius tilalmát tartalmazó rendelkezéseit. Bár tehát ezek szerint ezen rendelkezésekkel a II. Bn. 24. §-ban foglalt kijelentés oly ellentétben áll, amelyet a II. Bn. egyéb rendelkezései nem szüntetnek meg, a jogegységi tanács mégsem vonhatta le ebből azt a következtetést, hogy a II. Bn. 24. § a gyakorlatban egyáltalában nem alkalmazható, hanem tekintettel arra, hogy a II. Bn. 24. §-ban mégis a törvényhozónak egy, a Bp.-nél újabb törvényben megnyilvánult akarata foglaltatik, ezen lex posterior elvénél fogva a Kúria a II. Bn. 24. §-t ugyan a gyakorlatban is a Bp. 385. és 387. §-aival szemben is alkalmazandó jogszabálynak tekinti, mindazonáltal ennek, mint a vádlott terhére tett kivételnek szoros magyarázata mellett. A § alkalmazásának terjedelmét a Kúria már B. I. 8013 1929. számú jogegységi határozatában körvonalazta. Nevezetesen abban az ügyben kimondta azt, hogy pl. az a kérdés, hogy az alsófokú bíróság a Btk.-ben előírt szabadságvesztésbüntetés helyett helyesen alkalmazott-e a II. Bn. 4. § alapján pénzbüntetést, vagy megfordítva, kívül esik a 24. §-ban megállapított semmisségi ok fogalmának s így hivatalból a vádlott terhére figyelembe nem vehető. Ugyanebben a határozatban kimondta a jogegységi tanács azt is, hogy a II. Bn. 4. § alkalmazása a II. Bn. 24. § szempontjából akkor lehet téves, «ha a kiszabott pénzbüntetést az alsóbíróság a 4. § 2- mondata ellenére felfüggesztette vagy az 5. § 1. bek.-ben megállapított minimumon alul szabta ki». Ha tehát pl. szabadságvesztésbüntetéssel büntetendő vétség esetében a járásbíróság a vádlott pénzbüntetését a II. Bn. 4. § alapján szabja ki 10 P-ben, ezt az 5. § 1. bek.-t sértő semmisségi okot a fellebbviteli bíróság a II. Bn. 24. § alapján hivatalból figyelembe veheti s a pénzbüntetést 50 P-re (a minimumra) fölemelheti. A jelen esetben azonban, amidőn csupán pénzbüntetéssel büntetendő vétség miatt folyt az eljárás s így a II. Bn. 4. § alkalmazása tartalmilag is ki van zárva, a járásbíróság a Bv. 4. § 1. bek. alapján a II. Bn. rendelkezéseinek megsértése nélkül szabhatott ki 10 P pénzbüntetést, és ha a fellebbviteli bíróság úgy találta, hogy ez a büntetés a súlyosító körülményre tekintettel túlenyhe, az elsőfokú ítéletnek a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezését a Bp. 385. § (új) 3. pontjában foglalt semmisségi okból (Btk. 89. §) nem a II. Bn. 24. § alapján (mert hisz a Btk. 89. §-a a II. Bn.-ban nem foglaltatik), hanem csak az esetben emelhette volna föl, ha a vádló a büntetés súlyosbítása végett fellebbezett volna. Minthogy pedig a fellebbviteli bíróság a büntetést ily perorvoslat nélkül, a tévesen hivatkozott II. Bn. 24. § alapján hivatalból súlyosbította, megsértette a Bp. 385. § utolsó és a 387. § 3. bekezdését. Minthogy ez a vádlott sérelmére történt, a törvénysértő ítéleti rendelkezés hatályon kívül helyezése mellett a járásbíróság ítéletét hatályába visszahelyezni kellett. = V. ö. Mendelényi László fejtegetéseit : id. mű I. kötet (1930.) 62. és64. 11. 34. A II. Bn. 4. § alapján kiszabott pénzbüntetés feltételes felfüggesztésének nincs helye. (Kúria JEH 1933. jan. 20. B I. 5766/1932. sz.) = Ugyanígy Kúria : BDtár XXII. 81.