Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

136 Büntetőjogi Döntvénytár. Az ügyiratok közt fekvő eredeti feljelentés szerint azonban a sértett a miatt tett feljelentést a vádlott ellen, hogy az általa (sértett által) a Fényreklámgyár R. T. ellen folyamatba tett per folyama alatt a vádlott több ízben, ezek közül S. Oszkár vállalati igazgató és neje előtt is, őt azzal fenyegette meg, hogy amennyiben a pertől a nevezett részvénytársasággal szemben el nem áll, úgy a katonai becsületbíróság előtt ellene azon az alapon feljelentést tesz, hogy becsületszavas ígéretét megszegte. A vádlott ellene utóbb tényleg feljelentést is tett. A kir. ügyész a vádlottat vádiratában azzal vádolta, hogy 1930. év őszén a sértettet azzal fenyegette, hogy amennyiben az ellene folyamatba tett pertől el nem áll, őt a katonai becsületügyi bíróságnál fel fogja jelenteni; s ezt a vádját a törvényszéki főtárgyaláson végindítványában azzal tartotta fenn, hogy a vádlott a vád tárgyává tett cselekményt nem 1930. év őszén, hanem 1929. év végén vagy 1930. első napjaiban követte el. Mindezeknek egybevetéséből a kir. Kúria úgy találta, hogy úgy a feljelentésben, mint a kir. ügyészség által vád tárgyává tett, valamint a fennebb ismertetett két rendbeli ténymegállapításban írt cselekmények lényegileg azonosak, mert lényegileg mindegyik azt tartalmazza, hogy amennyiben a sértett nem mond le magánjogi igényének a bíróság előtti érvényesítéséről, a vádlott a sértettet a katonai becsületügyi bíróságnál fel fogja jelenteni, s az akkor esetleg a sértettnek tartalékos tiszti rengjába fog kerülni. E mellett pedig közömbös, hogy a kérdéses kijelentés a fenti időpontok melyikében, s már a jelzett polgári per folyamatba tétele előtt vagy után történt-e, valamint az is, hogy a vád tárgyává tett, s a fennebb írt két tényállásban írt kijelentések szórói-szóra egyeznek-e vagy sem. A kir. Kúria megítélése szerint tehát a tettazonosság az adott esetben nem szenvedett sérelmet, s a törvényszék oly cselekmény tárgyában ítélkezett, amely vád tárgyává volt téve. Tévedett tehát a kir. ítélőtábla, amidőn azt állapította meg, hogy a törvényszék ítélete törvényszerű vád nélkül van hozva, s ennek folyományaként a törvényszék ítéletét a Bp. 384. § 11. pontja alapján megsemmisítette . . . 177. Zsarolást követ el a bérlő, aki a bérbeadót — erőszakos lefogásával — annak tűrésére kényszerítette. hogy ingóságait bértartozásának kifizetése nélkül elszóllitsa- (Kúria 1933. okt. IS. B III. 2139/1933. sz.) Indokok : . . . A tényállás szerint a sértett (háztulajdonos bérbeadó) meg akarta akadályozni, hogy a vádlott a bútorait a lakásból elvihesse, mivel lakbértartozásban volt; a vádlott azonban lefogta a sértettet és így erőszakkal kényszerítette annak tűrésére, hogy a vádlott társai az ingókat a vádlott lakásából kihordják. Az, hogy a sértett lefogása mennyi ideig tartott, közömbös, mert a sértettnek a vádlott által csekélyebb időre való lefogása is alkalmas lehetett arra, hogy a sértettet erőszakkal kényszerítse, hogy a vádlott ingóinak a hátralékos bér kifizetése nélkül való elvitelét tűrje. Bár nincs tisztázva az a körülmény, hogy a vádlott által erőszakkal elszállított bútorok foglalás alá vehetők, s így a sértett által visszatarthatok nem voltak, a bűnösség megállapítása mégis törvényszerű. A sértett ugyanis általa a vádlottnak kiadott lakásban lévő ingókra visszatartási jogot akart gyakorolni lakbértartozás miatt. Amennyiben a vádlott ezt nem tartotta jogosnak, ingóinak kiadása végett törvényes utat, a bíróság segélvét kellett