Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

120 Büntetőjogi Döntvénytár. a valóság bizonyítását abból az indokból nem rendelték el, hogy azokra nézve a főmagánvádló magánindítványát elkésetten terjesztette elő. Az ezek szerint alaptalan panaszt elutasítani kellett. A Bp. 385. § 1. aj pontjára alapított panasz — tekintettel arra, hogy a kir. ítélőtábla a vádlottakat különböző jogi indokból mentette föl — két irányúnak volt veendő. 1. B. Endre vádlottat a kir. ítélőtábla az okból mentette föl, hogy a valóság bizonyítása sikerült. Ezen vádlottra vonatkozólag tehát a panasz indoka nyilván az, hogy a kir. ítélőtáblának a Bv. 16. §-a szempontjából levont következtetése téves. A panasz alaptalan. Amint ugyanis a kir. Kúria B I. 7784/1927., B I. 6645/1929. és B I. 1752/1929. számú határozataiban kifejtette : (. . . Mint a fejben II. alatt. . .) A jelen ügyben a vádlott csak azt állította, hogy a főmagánvádló ellen csekkcsalás és szőnyeglopás miatt összefüggően (t. i. a vádlott elleni bűnvádi eljárással összefüggően) eljárás folyik. A Bv. 16. §-a szempontjából tehát a vádlottnak nem azt kell bizonyítania, hogy a főmagánvádló csalt és lopott, hanem csak azt, hogy ezen cselekmények miatt az állítás idejében ellene tényleg bűnvádi eljárás volt folyamatban. Már pedig az irányadó tényállás szerint ez meg is felelt a valóságnak, sőt a szóban forgó nyomozást a kir. ügyészség csak a vádbeli cikk megjelenése után majdnem három év múlva szüntette meg. A jelen esetben a rágalmazás annál kevésbbé állapítható meg, mert a vádbeli cikk tulajdonképpen helyreigazító nyilatkozat volt azon közleményre vonatkozólag, amelyet ugyanazon időszaki lapban a főmagánvádló tétetett közzé, s amelynek megjelenésétől egy hónap még nem telt el (St. 20. § 1. pont). Bár a helyreigazító nyilatkozat közzététele a sajtójogi felelősséget a St. 20. § 5. bekezdése értelmében nem érinti, de a fenti körülményből nyilvánvaló, hogy a vádlott a szóban forgó tényt nem sértés céljából, hanem jogos magánérdekének megóvása végett állította. 2. B. Pál vádlottra vonatkozólag a fölmentés indoka az, hogy az ő tevékenysége, t. i. hogy ő a vádbeli cikket testvére megbízásából elvitte a szerkesztőségbe, sajtójogi felelősség alá egyáltalában nem esik. A kir. ítélőtáblának ez a döntése — tekintettel arra, hogy ennek a vád1 ottnak tevékenysége csupán küldönci szerepre szorítkozott, ami pedig sem szerzői, sem szerzőtársi cselekvőségnek nem tekinthető — törvényszerű. Minderre tekintettel a főmagánvádló semmisségi panaszát egész terj edelmében elutasítani kellett. . . = Kúria : B. I. 1752/1929. sz. : A vádlott csak az általa állított ténynek állítás a miatt vonható felelősségre és e tény fogalma nem terjeszthető ki oly tényre, amelyet a vádlott nem állított (BDtár XXII. 103.). 149. Az 1922: XXVI. tc. 3. §-ának első bekezdése nem csupán a büntetés szabályát írja elő, hanem az 1. §-ban meghatározott bűncselekmények valamelyikére való puszta ajánlkozást — feltéve, hogy az nem jutott el az 1. §-ban írt cselekmények valamelyikének még a kísérletéig sem — a kísérlet szabályai szerint büntetendő önálló bűncselekménnyé minősíti. (Kúria 1933. szept. 13. B II. 3328/1933. sz.)