Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

Büntetőjogi Döntvénytár. 83 val a vádlottra kedvezőtlen, sőt fölmentő helyett marasztaló ítélet is hozható. (Kúria JER 1933. jún. 23. B I. 2571/1933. sz.) Indokok : H. János feljelentette F. Istvánt feltűnően durva becsületsértés vétsége miatt. A járásbíróság a megtartott tárgyalás és bizonyítás felvétel után a Bp. 326. § 2. pontja alapján felmentette, mivel az ellentétes tanúvallomások alapján nem vette bizonyítottnak azt, hogy a vádlott a vád tárgya becsületsértő kifejezéseket megtette. A főmagánvádló a feljelentés miatt fellebbezést jelentett be. A törvényszék, mint fellebbviteli biróság a Bp. 550. §-a alapján a fellebbviteli tárgyalást elrendelte, arra a Bp. 551. § utolsó előtti bekezdése értelmében a vádlottat a 219. számú iratmintán — tehát személyes megjelenésre kötelezetten — a főmagánvádlót, ennek képviselőjét és a védőt pedig a 220. számú iratmintán — tehát szsmélyes megjelenésre nem kötelezetten — megidézte. A fellebbviteli tárgyalásra a felek és képviselőik közül senki sem jelent meg, a törvényszék tehát a felek távollétében ezen határnapon meghozta az ítéletét, amelyben a járásbíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlottat bűnösnek mondotta ki a Bv. 2. §.-ában meghatározott becsületsértés vétségében, és ezért őt 100 P pénzbüntetésre ítélte. Indokaiban kifejtette azt, hogy a kihallgatott tanuk vallomásával bizonyítottnak veszi azt, hogy a vádlott a vád tárgyává tett és fő magánvádlót lealacsonyító és megszégyenítő kifejezéseket használta. Ez az ítélet nyomban jogerőre emelkedett. A törvényszék, mint fellebbviteli bíróság által megtartott fellebbviteli tárgyalás és az ezen hozott ítélet törvénysértő. Arra nézve ugyanis, hogy a törvényszék, mint fellebbviteli bíróság előtti fellebbviteli tárgyaláson kiknek kell jelen lenni, kizárólag a Bp. 552. §-ának rendelkezései irányadók, mert a Bp. 521. §-a kimondja, hogy a megelőző fejezetek rendelkezései a járásbíróság hatáskörébe utalt bűnvádi ügyekben csak annyiban alkalmazandók, amennyiben a járásbíróság előtti eljárást szabályozó XXIX. fejezet eltérő szabályokat nem tartalmaz, már pedig a Bp. 551. és 552. §-ok a fenti kérdés tekintetében olyan szabályokat tartalmaznak, amelyek lényegesen eltérnek az előző fejezetek, különösen pedig — ide vonatkozóan — a kir. ítélőtábla előtti fellebbviteli eljárásra vonatkozó 413., 414., 423. §-ok rendelkezéseitől. Ennek folytán abból a körülményből, hogy ez utóbbi rendelkezések egybevetett értelme szerint a kir. ítélőtábla a vádlott jelenléte nélkül — ténykérdésben — nem hozhat a törvényszéki fölmentő ítélettel szemben marasztaló ítéletet (és nem vehet föl bizonyítást), nem következik az, hogy ugyanezt a törvényszék, mint fellebbviteli bíróság se tehetné meg. Sőt abból, hogy a Bp. 551. és következő §-ai ellenkező rendelkezést nem tartalmaznak, s viszont az 552. § második bekezdése csak azt jelenti ki, hogy a tárgyalás a személyes megjelenésre kötelezettek jelenléte nélkül nem tartható meg, egyenesen arra vonható következtetés, hogy amenynyiben a törvényszék mint fellebbviteli bíróság a tárgyalás kitűzésekor a vádlottnak személyes jelenlétét szükségesnek nem találta, s ez okból őt nem elővezetés terhe mellett, hanem csupán azzal a megjegyzéssel idézte, hogy a tárgyalást elmaradása esetében is meg fogják tartani, a fellebbviteli tárgyaláson a vádlott jelenléte nélkül nemcsak bizonyítás fölvehető, hanem az alsóbíróság ítéleti tényállásának megváltoztatásával a vádlottra kedvezőtlen, sőt fölmentő helyett marasztaló ítélet is hozható. Ebből is kitűnik, hogy a törvényhozás a fellebbviteli főtárgyalás megtarthatóságának feltételeit a kir. ítélőtáblákra és a törvényszékekre, mint fellebbviteli bíróságra eltérő módon szabályozta. 6*