Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 25. kötet (Budapest, 1933)

60 B ii >i telő jogi Dö)itvé)i ytá r. megbízott védő előtt történt kihirdetés után a vádlottnak törvényes előírás nélkül kikézbesíttetett, a Bp. 581. §-ban megszabott határidőt a kihirdetés napjától kell számítani. (1932. márc. 31. B I. 1160/1932.) 79. Az 1921:111. tc. 1. §-ába ütköző mozgalomban vagy szervezkedésben mint kezdeményezők és vezetők tartoz­nak felelősséggel azok, akik a jogellenes felforgatás vagy megsemmisítés céljának megvalósításához szükséges sze­mélyi vagy tárgyi feltéteteket igyekeznek létrehozni. Betöltött szerepe szerint az is vezető, aki a mozgalomnak tovább­vitelében, fejlesztésében, irányításában, a mozgalomnak lehető széles körre való kiterjesztésében, a résztvevők számának jelentős gyarapításában közreműködik. Vezető tehát, aki kommunista röpiratokat nagy mennyiségben szá­mos esetben terjesztett, tagtoborzásra és a sajtótermékeket sokszorosító gép beszerzésére vállalkozott, a mozgalom részére nagy összegű pénzt vett fel és azt erre a célra fel­használta, vagyis mintegy pénztárnokként is működött. Ügyszint&n, vezető, aki hosszabb időn át a belföldi és kül­földi kommunisták kurírjának a feladatát látta el, nagy­számú fiatalembert csempészett át a határon, hogy Bécs­ben az ifjúmunkások kongresszusán részt vegyenek, majd a kongresszus tanainak meghallgatása után őket az or­szágba visszavitte, kezelte a magyarországi sajtóapparátust, úgyhogy az ő kezéhez futottak be a külföldi kommunista sajtótermékek és ő osztotta szét azokat. (Kúria 1932. márc. 8. B L 6403/1931. sz.) = V. ö. a jelen kötetben 30. sorszám alatt közölt és idézett határo­zatokat. 80. Megrögzött bűntettesként szigorított dologházba utalt elítélten — akár polgári, akár katonai bíróság részéről kiszabott — határozott tartamú szabadságvesztés ­büntetést végrehajtani nem lehet. A bíróság, ha tudomása van arról, hogy az ily szabadságvesztésbüntetést még nem hajtották végre, abban az ítéletben, amelyben az elítéltet szigorított dologházba utalja, az ily szabadságvesztésbün­tetést hatályon kívül helyezi s a szigorított dologházőrizet

Next

/
Oldalképek
Tartalom