Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 25. kötet (Budapest, 1933)

Büntetőjogi Döntvénytár. 73 hiszen nem a felbujtott egyénele, hanem a véghezvitt bűncselekmények száma az irányadó. (Kúria 1932. márc. 16. B II. 215/1932. sz.) 99. Fordításért az eredeti mű szerzője -— hacsak nem az ő megrendelése vagy reábírása folytán eszközöltetett a fordítás — külön sajtójogi felelősséggel nem tartozik. A fordításra adott felhatalmazás még sem nem megrendelés, sem nem reábír ás. (Kúria 1932. ápr. 13. B I. 448/1932. sz.) Indokok : . . . A bűnjelt képező könyv német fordítása az 1929 folyamán Párizsban «Sur le chemin des douleurs» cím alatt megjelent könyvnek, amelyet francia nyelven a vádlott írt, akinek bűnössége e miatt az 1921: III. tc. 7. § alá eső bűntett címén már egy előző bünperben jogerősen megállapíttatott. Az alsóbíróságok azért állapították meg az eredeti mű szerzőjének a fordított mű tartalmáért való felelősségét, mert nyilván ő tétette közzé a német fordítást is, illetve mert «a könyvben olvasható megjegyzés szerint a fordítás a jogosult felhatalmazása alapján történt, arra pedig, hogy ez a jogosultság nem a szerző vádlottat, hanem más személyt illet meg, semmiféle adat rendelkezésre nem állott». Az a megjegyzés, amelyre a kir. ítélőtábla utal, azonban nemcsak azt tartalmazza, hogy e mű jogosult fordítása a francia eredetinek, hanem azt is, hogy a fordítást Bernhard Jolles eszközölte s hogy a fordított mű Drezdában jelent meg a Kaden és tsa cég kiadásában. Az alsóbíróságok pedig nem állapítottak meg oly tényeket, amelyektől a vádlottnak bűnvádi felelőssége a fordításért akár a sajtójog, akár a közönséges büntetőjog szabályai szerint megállapítható volna. A St. szerint ugyanis a fordításért elsősorban a fordítót, mint szerzőt terheli a sajtójogi felelősség, amely másodfokon a kiadóra hárul (33. § 1. bek. és 34. §), az eredeti mű szerzője azonban — hacsak nem az ő megrendelése vagy reábírása folytán eszközöltetett a fordítás — a fordítás miatt még külön sajtójogi felelősséggel nem tartozik. Minthogy pedig a bünjelkönyvön olvasható fenti megjegyzésnek csak szerzői jogi szempontból van jelentősége s pusztán az a körülmény, hogy a szerző a fordításra akár az eredeti mű kiadójának, akár a fordítónak engedélyt adott, nem meríti ki sem a megrendelés, sem a rábírás fogalmát (St. 33. § 2. bek.), nyilvánvaló, hogy még ha bizonyítottnak volna is vehető az, amit a kir. ítélőtábla különben sem állapított meg a kellő határozottsággal, hogy t. i. a fordítás a vádlott felhatalmazása alapján történt, a vádlott sajtójogi felelőssége pusztán ez alapon meg nem állapítható. De ha a vádbeli cselekmény — akár tekintettel annak az 1921 : III. tc. 7. § 2. bek. szerint történt minősítésére, akár arra, hogy az külföldön előállított sajtótermék útján követtetett el — nem volna sajtóbűncselekménynek tekintendő (az alsóbíróságok nem is kezelték ilyennek) és így a köztörvényi felelősség szabályai alkalmaztatnának, a vádlott felelőssége ezen szabályok szerint sem állapítható meg, mert az alsóbíróságok nem állapítottak meg oly tényeket, amelyekből következtetést lehetne vonni arra, hogy a vádlott a fordítás létrejötte körül tettesi vagy részesi tevékenységet (Btk. •69., 70. §) fejtett ki, a fordítás engedélyezése pedig egymagában e tevékenység fogalmát nem meríti ki.