Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 25. kötet (Budapest, 1933)

Büntetőjogi Döntvénytár. 69 89. Hatóság elleni erőszaknál nem a sértett személye, hanem a benne megtestesült közhatalom lévén a védett 'jogi érték, e vonatkozásban a közérdek védelmére és az állam büntető igényének érvényesítésére kizárólag a kir. ügyészség a hivatott; ellenben a sértett hatósági személy a vádlói jogokból, így a, perorvoslat használatának jogá­ból is ki van zárva. (Rúria Jm márc g B n 6089/1931 gz>) = Kúria EH. : Vasúti kalauz ellen tettlegességgel elkövetett erőszak esetében a vasúti igazgatás nem léphet fel sértettkép. (BHT. 456.) 90. A Btk. 79. § három bekezdésben összefüggő rendelkezéseket tartalmaz arra nézve, mikor lehet a vád­lottat jogos védelem címén felmenteni. A 2. bek., amely jogos védelem törvényes meghatározását, a védekezés jogosságának a feltételeit tartalmazza, kifejezetten ugyan nem kívánja meg a védekezésnek a támadáshoz, ennek súlyához és eszközeihez való arányosságát (proportiona­litas) és ezért adott körülmények között nem zárja ki a jogos védelem megállapítását az a körülmény, hogy a vádlott a jogtalan és közvetlen támadás visszaverése közben értéke­sebb jogi érdeket sértett meg vagy súlyosabb sértést ejtett, mint aminőt a támadás neki okozott. Abból azonban, hogy a 3. bek. a jogos védelem határáról beszél, következik, hogy a 2. bek.-ben részletezett jogos védelem nem azt jelenti, hogy a jogtalanul megtámadott személy maga álla­pítja meg szubjektíve, vájjon ő mit vélt szükségesnek a támadás visszaverésére. A bíróság hivatott megítélni, vájjon objektíve szükséges volt-e a vádlott cselekménye a támadás visszaverésére, avagy nem lépte-e túl a vádlott a jogos védekezés határát. (Kúria 1932. márc. 31. B III. 6280/1931. sz.) Indokok :...(... Mint a fejben . . .) A jelen esetben a kir. Kúria megítélése szerint a vádlott — habár a jogos védelem helyzetében volt és szüksége volt az erőszakos, támadási fenyegető ismétlődése ellen fizikai erővel védekezni — túlment a jogos védekezés határán azzal, hogy az ököllel támadó sértettre az emberi élet kioltására kiválóan

Next

/
Oldalképek
Tartalom