Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 24. kötet (Budapest, 1932)

Tartalommutató. v Lap szerinti minősíi ősre alapul Szolgálhatna,' az a cseléd azon­ban, aki az ellene gazdája által elkövetett merénylet idején 14-ik életévét alig két hónappal haladta túl, olybá tekin­tetett, mint aki a vádlott felügyeletére van bízva 12 138. A Btk. 23(3. § védelme alatt áll a még érintetlen leány, jól­lehel férfiakkal szemben tanúsított magatartása lazult erkölcsi felfogásra is vall 153 5ü. Pusztán azon körülmény folytán, hogy a vádlott a faj­talanságot 12 éven aluli, tehát koránál fogva akarata nyil­vánítására képtelen fiúval követte el, a Btk. 242. §-a szerint minősített bűntett nem állapítható meg 57 31. A csábítás bűntettének elkövetési cselekedete a nő akarati elhatározására gyakorolt hatásban (pl. bíztatás, ígéret útján) valósul meg. egymagában azonban a viszony ismerete és annak meg nem akadályozása nem bűncselekmény 30 57. A Bn. 43., 44. és 40. §-aiban említett huszadik évi korhatár az 1925 : XIX. tc. 2. §-ának 3. bek. értelmében a 21. évre emeltetett föl 57 81. Üzletszerű a kerítés, ha az önérdekből és ismétlési szán­dékkal cselekvő vádlottnak megélhetését elősegítő kereset­forrásul szolgált. Az üzletszerűen véghezvitt egyes cselek­mények egymással anyagi halmazatban állanak 81 XVI. FEJEZET. A családi állásra vonatkozó bűntettek és vétségek. 119. Adalék a «rendszerint járt hely» (Btk. 254. §) fogalmához. Gyermekkitétel bűntette nem állapítható meg, ha a vád­lott a gyermeknek mások által leendő megtalálását akarta és a cselekmény nem is volt alkalmas a gyermek életének komoly veszélyeztetésére 132 XVIII. FEJEZET. Az ember élete elleni bűntettek és vétségek. 82. A Btk. 281. § 2. bek. alkalmazásához nem szükséges a sér­tettnek tettleges bántalmazása vagy megsértése, hanem elégséges a súlyos szóbeli sértés vagy sértő magatartás, így a férji jog súlyos megsértése is 82 94. A Btk. 281. § 2. bek. alkalmazása szempontjából általában közömbös, hogy bizonyos társadalmi réteg milyen bántalmat vagy sértést tart alkalmasnak az erős felindulás felidézésére. Irányadó elsősorban magának a tettesnek az egyénisége és pillanatnyi idegállapota, amellyel kapcsolatban valamely jogtalan tettleges bántalom vagy szóbeli sértés részéről egy konkrét esetben igenis súlyosnak minősíthető, bár az csak viszonylag súlyosnak mutatkozik 93 58. A Btk. 288. § nem azt bünteti, aki mással eredményesen vagy eredménytelenül szövetkezik, hanem bünteti magát a szö­vetséget, ami azonban nem jött létre, ha a szövetkezésre felhívott a kezdeményező tervével pillanatig sem értett egyet, abba csak színleg ment bele s azt nyomban a csendőr­ségnek feljelentette 58 12. Gondatlanság nyilatkozik meg abban, hogy a vádlott tudo­mása szerint is az általa vezetett gépkocsi kormánya nem volt forgalomképes állapotban és ennek ellenére egy ilyen jár­művet a vádlott a megengedettnél nagyobb sebességei hajtott ] 3 13. Gondatlanság nyilvánul meg a vádlottnak azon cselekmé­nyében, hogy mint gépüzem tulajdonosa a fennálló törvé­nyes tilalmak ellenére életének 14. évét be nem töltött sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom