Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 24. kötet (Budapest, 1932)

Büntetőjogi Döntvénytár. 73 ismerve — bármily módon terjeszt, csupán sajtórendőri vétség miatt egyhónapig terjedhető fogházzal büntethető. Ha pedig e szerint a terjesztőt még akkor is csak sajtórendőri vétség miatt lehet elítélni, ha a terjesztett sajtótermékre már az illetékes sajtóbíróság megállapította azt, hogy az bűncselekményt foglal magában s a terjesztő ezt tudja, akkor nyilván teljesen kizárt dolog a terjesztőt a sokkal szigorúbb köztörvényi büntetéssel sújtani oly esetben, midőn a terjesztés időpontjában még semmiféle bíróság le nem foglalta azt a sajtóterméket s nem is sújtotta büntető ítélettel, amikor tehát még egyáltalában nem is lehet tudni, hogy valóban van-e bűncselekmény abban. A jelen ügyben az ország területén kívül nyomtatott sajtótermékről van szó. Az ilyen sajtótermék terjesztését a St. 10. § utolsó bek. értelmében a minisztérium közérdekből megtilthatja, s aki ennek dacára a sajtóterméket terjeszti, az a St. 24. § 3. és 25. § 2. pontja értelmében vétség miatt büntetendő. Az irányadó tényállás szerint ez az eset vádlottal szemben mm forog fenn, de nem forognak fenn a St. 10. §-ában említett egyéb esetek sem. Igaz ugyan, hogy a debreceni kir. törvényszék vizsgálóbírája 1928. évi július 9-én kelt határozatával a szóbanforgó füzetet lefoglalta, de ez már csak a vád tárgyává tett terjesztés után hónapokkal történt. Ha a vádlott a lefoglalás után terjesztette volna a szóbanforgó nyomtatványt, akkor is a fentiek szerint csupán sajtórendőri vétség miatt lett volna felelősségre vonható. Figyelemmel tehát arra, hogy a szóbanforgó nyomtatvány most már lefoglaltatott, hogy a debreceni kir. törvényszék — az ú. n. objektív eljárás során hozott külön ítéletével — a Btk. 62. § és a Bp. 477. § alapján ezen nyomtatványnak az ország területén levő összes példányait elkobozni és megsemmisíteni rendelte, amely rendelkezést a határozatnak éppen az az indoka teszi törvényszerűvé, hogy a nyomtatvány tartalma miatt bűnvádi eljárás senki ellen nem indítható (mert egyébként az elkobzás csak a büntető ítéletben a Btk. 61. §-a alapján volna kimondható), végül figyelemmel arra, hogy a vádlottat az illetékes közigazgatási hatóság a sajtótermék engedélynélküli terjesztése miatt a St. 29. § 3. pontjába ütköző kihágás címén is már elítélte, a kir. Kúria megállapítja, hogy a fenti intézkedésekkel jelen ügyben mindaz megtörtént, ami a fennálló jogszabályok szerint megengedhető volt, de hogy ezenfelül a vádlott a sajtótermék tartalma miatt bűnvádi úton felelősségre nem vonható. Nem tévedett tehát a kir. ítélőtábla, midőn az ítéletében felhozott helyes indokok alapján — amelyek lényegileg egyez-