Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 23. kötet (Budapest, 1931)

58 Büntetőjogi Döntvénytár. 78. Hamis hitelbiztosítéki okirat alapján telekkönyvi széljegyzés kieszközlése: közokirathamisítás (Btk. 400. §) kísérlete. ^Kúria 1930 dec 15 B IV 7/1930. sz.) Indokol: .... Tévedtek az alsófokú bíróságok a minősítés, kérdésénél, amikor a vádlott terhére a Btk. 400. §-ba ütköző közokirathamisítást befejezett cselekményként állapították meg. A tényállás szerint ugyanis a telekkönyvi hatósághoz benyújtott az a kérvény, amely a vádlott által készített hamis hitelbiztosítéki okiratot tartalmazta, a telekkönyvben csupán széljegyeztetett, ellenben a zálogjog a sértett ingatlanára bejegyezve nem lett. A beadvány széljegyzése, büntetőjogi szempontból értékelve, csupán megkezdését jelenti a telekkönyvi bejegyzésnek, amely tehát egymagában a sértett jogviszonyainak lényegére nézve valótlan tény bevezetését nem foglalja magában . . . 79. Vájjon a megjelölt bizonyítékok alkalmasak-e a valóság bizonyítására és így beszerzésük indokolt-e, alaki kérdés, amelynek tárgyában nem a Bp. 385. § 1. a), hanem a 384. § 9. pont alapján lehet semmisségi panasszal élni. (Kúria 1931 j.m 13 B L 254/1930. sz.) Indokok : . . . A védelem úgy a kir. törvényszék, mint a kir. ítélőtábla előtti főtárgyaláson tanuk kihallgatását kérte annak bizonyítása céljából, hogy a sértett közhivatalnok annakidején az akkor a vezetése alatt állott intézetnél állásban volt, vádlottakkal szemben igazságtalan fegyelmi ítéletet hozott. Ezt a kérelmet az alsóbbfokú bíróságok elutasították, éspedig a kir. ítélőtábla avval az indokolással, hogy a bizonyítás felvételének nincsen ugyan elvi akadálya, a tanuk kihallgatásának azonban nincs célja, mert a megnevezett tanuk egy része a sértett által foganatosított fegyelmi eljárás során már kihallgattatott, ha tehát újabb kihallgatásuk rendjén korábbi vallomásuktól eltérő vallomást tennének, ez az újabb vallomás annak a ténynek megállapítására, hogy a sértett a fegyelmi eljárás során akkori vallomásaik alapján igazságtalanul járt el, bizonyítékként úgysem lenne elfogadható, a többi tanú kihallgatása pedig azért nem rendelhető el, mert a védelem meg sem jelölte a tanuk vallomásával bizonyítandó körülményeket. Vagyis a kir. ítélőtábla álláspontja szerint a valóság bizonyítása elvi alapon nem zárható ki, a kir. ítélőtábla azonban mellőzendőnek találta a bizonyításfelvételt, mert a bejelentett bizonyítékokat a valóság bizonyítására alkalmasnak nem találta. Ebben a kérdésben a semmisségi- panasz használata ki van zárva. A valóság bizonyítása ugyanis a Bv. 16. §-hoz kapcsolódó anyagjogi kérdés és így az e körül okozott sérelem a Bp. 385. § 1. a) pontja alá tartozó anyagi semmisségi ok ugyan, erre a panaszra azonban a kir. ítélőtábla alapot nem szolgáltatott, mert kimondotta, hogy a bizonyítás elrendelésének nincsen elvi akadálya. Az a kérdés azonban, hogy a megjelölt bizonyítékok alkalmasak-e a valóság bizonyítására és így beszerzésük indokolt-e, alaki kérdés, és miután ennek a már a kir törvényszék előtt is