Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 23. kötet (Budapest, 1931)

Hüiitetőjogi Döntvénytár. A kir. ítélőtábla ugyanis — bár a folyton ismétlődő durva sértegetéseket — a vádlott feleségének erkölcse ellen intézett aljas támadást, a durva lelkületű iszákos sértettnek az egész családot terrorizáló féktelen magatartását tényként állapítja meg, sőt azt is valónak fogadja el, hogy a vádlott cselekményét közvetlen megelőző időben az ittas sértett ismét a sértett feleségét szidalmazta, úgy, hogy ez sírva fakadt, hogy a szobába belépő és a felesége számára kíméletet kérő vádlott ezzel azt érte el, hogy a sértett most már ellene fordult, öt gyalázta és szidalmazta, az erős felindulást mégsem állapította meg azért, mert a sértett tűrhetetlen viselkedése már évek hosszú során át tartott, így a vádlott azt megszokhatta ; annyi történt most is, mint ezelőtt már többször ; így bár a vádlott apja magaviselete miatt állandóan el is volt keseredve, az esetet megelőző szóváltás az erős felindulás kiváltására alkalmas mégsem volt. A vérségi törvényen alapul ugyan, hogy minden ép érzékű, kellő valláserkölcsi ismerettel rendelkező egyén a szülők részéről őt ért, bár oknélküli bántalmat a legmesszebbmenő türelemmel tartozik elviselni. Ez a türelem azonban nem tudja elejét venni annak, hogy az alaptalan bántalmak bizonyos keserűséget, elkeseredést és izgalmat ne vonjanak maguk után. Köztapasztalat, hogy a méltatlanul ért támadásnak — bárhonnét jön is az — mindig keserű az utóíze. Nem lehet tehát megszokni az e fajta sérelmeket, mert ez ellenkezik az emberi természettel. Sőt a folyton gyűlő újabb és újabb keserűség sötét felhőként nehezedik az emberi lélekre, egyszer azonban eléri azt a pontot, hogy feszültsége megtelt, ekkor aztán egy újabb sérelmet a lélek eltűrni már nem tud, a keserűség kirobbantja a kellőleg fékezni nem tudott szenvedélyt. A jelen esetben a vádlott évekig magábafojtotta a méltatlanságok egész sorozata miatt érzett keserűségét, jóllehet nemcsak személyében érte őt bántalom, hanem a sértett szennyes kézzel csipkedte a feleségét, aljas szerelmi ajánlatokkal üldözte az ő asszonyát, be akarta mocskolni az ő családi életét is. Megtelt már a keserűség pohara azelőtt, ami előtt a cselekmény elkövetését közvetlenül megelőzőleg a szobába belépő vádlott ismét sírva találja a feleségét. Ez a váratlan esemény, melyet az előzmények után izgalmában arra is visszavezethetett, hogy a sértett a feleségét ismét ostromolja ; továbbá ennek az a folytatása, hogy a felesége védelmére siető vádlott ezzel azt éri el, hogy az ittas sértett most már őt becsmérli, őt gyalázza ok nélkül : a vádlott lelki izgalmát oly fokra emelik, hogy az az öntudatát elhomályosítja, a nyugodt megfontolás lehetőségét kizárja. Ebben a lelkiállapotban kapta fel a vádlott a kezeügyébe eső, ütésre alkalmas eszközt és sújtott háromszor a sértett fejére, kit ezzel megölt. Erre az erős felindulásra kell következtetni abból is, hogy amikor a vádlott apját leütötte és azt leesni látta, magához térve, megijed tettétől és az eszközt, mellyel tettét végrehajtotta, eldobva, elfut hazulról és elbujdosik. Másnap pedig, midőn arról értesül, hogy apja meghalt, jelentkezik a csendőrségnél. A kir. Kúria megítélése szerint tehát mindez arra mutat, hogy a vádlott szándéka erős felindulásban keletkezett és rögtön végre is hajtatott, tévedett tehát a kir. ítélőtábla, amidőn a vádlott cselekményét a Btk. 280. § szerint minősülő felmenő ágbeli rokonon elkövetett szándékos emberölés bűntettének minősítette . . .