Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 23. kötet (Budapest, 1931)

138 Büntetőjogi Döntvénytár. 217. Rágalmazást követ el, aki egyetemi tanárról azt állítja, hogy egy más által írt művet tanári kinevezés ellenében saját neve alatt megjelentetett. (Kúria 1931. jún. 3. B I. 2162/1931. sz.) Indokok .... A röpiratban foglalt állítás lényege az, hogy a főmagánvádló egy, éspedig Rákóczit gyalázó s más által írt művet Thallóczy Lajos biztatása folytán önző célból, t. i. egyetemi tanári kinevezés ellenében, saját neve alatt megjelentetett. Ez az állítás már csak az abban foglalt plágiumvád miatt is alkalmas arra, hogy — valósága esetében — a főmagánvádlót, aki magyar történetíró s egyetemi tanár, közmegvetésnek tegye ki. De fokozottan alkalmas e hatás kiváltására az a beállítás, hogy a főmagánvádló ezt a plágiumot hazafiatlanság bűnébe is esve és e mellett tanári kinevezésért, tehát aljas indokból is követte el. A panasz alaptalan. A szóbanforgó tényállításra vonatkozólag a főmagánvádló személyével kapcsolatban ugyanis az alsóbírói ítéletekből kivehetőleg tényként csak az volt megállapítható, hogy a főmagánvádló — amint ezt úgy könyve előszavában, mint a főtárgyaláson tett vallomásában maga is eiiimeri — Thallóczy Lajos révén jutott a Vigourouse és D. Andrezel-féle iratokhoz, amelyeket, mint forrásokat, müvének megírásánál felhasznált. Ellenben semmi olyan tényt, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a főmagánvádló «A száműzött Rákóczi* című könyvet a Thallóczy biztatására s az általa kijelölt irányban és részletesen megjelölt tartalommal a saját egyéni érvényesülése érdekében írta volna meg, a kir. ítélőtábla valónak el nem fogadott. De még a bizonyításnak e részben nemleges eredménye mellett sem volna megállapítható a rágalmazás akkor, ha a vádlottnak sikerült volna annak bizonyítása, hogy a főmagánvádló egy Rákóczit gyalázó művet írt a ezért kapta jutalmul az egyetemi tanárságot. Ami azt a kérdést illeti, hogy «A száműzött Rákóczi)) nevezhető-e Rákóczit gyalázó műnek, a kir. Kúria osztozik az alsóbíróságok ítéleteiben megnyilvánuló abban az elvi álláspontban, hogy a bíróság a szóbanforgó könyv tudományos értékének és igazságának mérlegelésébe nem bocsátkozhatik. Ez történetírók szakértelmét igénylő tudományos bírálat körébe tartozik, a bíróság pedig az ő döntése alá tartozó fenti kérdést attól függetlenül bírálhatja el. Akár megfelelnek ugyanis a szóbanforgó mű ténymegállapításai a történeti igazságnak, akár nem, a bünvád szempontjából a valóság bizonyításával kapcsolatban a szóbanforgó mű meggyalázónak csak akkor volna nevezhető, ha az nyilvánvalóan magán hordaná egy politikai pamflettnek, tehát oly írásműnek jellegét, amely tudományos megalapozottság és komolyság nélkül rosszhiszemű célzatossággal irányulna Rákóczi történelmi nagy alakjának lealacsonyítására, emlékének beszennyezésére. Helyesen állapították meg azonban az alsóbíróságok, hogy ez a tendencia ebből a műből nem tűnik ki. Az a körülmény, hogy vannak benne egyes részletek, amelyek Rákóczi emberi vonásainak, gyengéinek feltárása, száműzetése alatti viselkedésének és tettének kritikai ismertetése folytán ellentétben vannak az apotheosisra emelkedett Rákóczi-kultusz tanításaival és így a Rákóczi iránt érzett kegyeletet bántóan érintheti, az még nem teszi a könyvet gyalázóvá, mert a magyar történetírás hagyományai nem korlátozzák a történetírót a kutatás és bírálat szabadságában. Ezekkel a hagyományokkal nem jutott erkölcsi összeütközésbe, sőt a történetírótól megkívánt tárgyilagosság követelményeinek vélhetett eleget tenni a főmagánvádló akkor, amikor Rákóczi