Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 22. kötet (Budapest, 1930)

Büntetőjogi Döntvénytár. 4;; ami nemcsak esetszerű, hanem közveszélyt is jelent, akkor a vádlott nem védekezhetik azzal, hogy szándéka csupán az íróasztal megsemmisítésére irányult, mert a vádlott az ekképen tudatosan megindított folyamat eredményeért felelős, vagyis a gyújtogatás szándékos volta a Btk. 75. §-a értelmében meg­állapítandó. Igaz ugyan, hogy a súlyos eredmény ezúttal be nem állott, sőt a tűz jogi értelemben nem is ütött még ki, mert meggyújtani szándékolt tárgy lángot voltaképpen még nem fogott, tehát befejezett cselekményről nem lehet szó, azonban az eredmény a vádlott akaratán kívül fekvő okból nem következett be s mivel kétségtelen, hogy a gyujtogatást megkezdette, a vádlott cselekménye a Btk. 422. §. 1. pontjába ütköző gyújtogatás bűntettének a Btk. 65. §-ában meghatározott kísérlete tény­álladékát valósította meg. A bűnösséget tehát ilyen értelemben meg kellett állapítani. 37. A Btk. 461. §-a értelmeben vett közhivatalnoki minőségnek nem, előfeltétele az, hogy az alkalmazott ki­nevezett és esküt tett állami hivatalnok legyen és hogy fizetését az állampénztárból kapja. Az államkincstárral szerződéses viszonyban álló postamester által a posta­igazgatóság engedélyével elfogadott s fogadalmat tett posta­kiadót is közhivatalnoknak kell tekinteni. Kúria 1928 dec. 7. B I. 6355/1928. sz.) Indokok : . . . Az ügyiratok szerint a sértettet S. Gyula, az államkincstárral szerződéses viszonyban álló nyírbátori posta­mester fogadta fel és alkalmazta postakiadó utalványfelvevőnek. A postamester által ilymódon fölvett alkalmazottak fo­gadalmat tesznek le s felvételüket a postaigazgatóság jóvá­hagyja, a postamester őket a saját átalányából fizeti, nyug­díjukat nem az állam, hanem a postamesterek külön nyugdíj­intézete fizeti, a postai hatóság által azonban fegyelmi eljárás alá vonhatók. A Btk. 461. §-a értelmében közhivatalnokoknak tekinten­dők azok, akik «az állam közigazgatási . . . teendőjének telje­sítésére hivataluknál, szolgálatuknál vagy különös megbíza­tásuknál fogva kötelezvék». A közhivatalnoki minőségnek nem előfeltétele az, hogy az alkalmazott kinevezett is esküt tett állami hivatalnok legyen és hogy fizetését az állampénztárból kapja, hanem a büntető­törvények szempontjából közhivatalnok mindenki, aki az állami

Next

/
Oldalképek
Tartalom