Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 22. kötet (Budapest, 1930)

Büntetőjogi Döntvénytár. 135 megszerezvén, saját gépjárművének vezetése alkalmával tanúsított gondatlansága által okozott súlyos testi sértést. i (Kúria 1929 okt. 8. B II. 6830/1928. sz.) Indokok : . . . Dr. K. Dezső vádlott az általa vezetett, az ő tulajdonát képező gépkocsit hatóságtól nyert engedély­alapján vezette, így cselekménye a Btkv. 310. §. 2. bekezdése szerint lett volna minősítendő, ennek azonban útját állotta az, hogy a minősítés tekintetében a vádlott terhére felebbezés be nem jelentetett. . . II. (Kúria 1929 okt. 8. B II. 3593/1929. sz.) Indokok: ... A Btkv. 310. §. 2. bek. szerint súlyosabb beszámítás alá nemcsak azok gondatlansága esik, akik hivatá­sukban való járatlanságukból, hanyagságukból, vagy azok szabá­lyainak megszegése folytán okoztak más egyénen súlyos testi sér­tést, hanem azoké is, akik a most felsorolt mulasztásokat foglal­kozásukban követték el. A vádlott a megállapított tényállás szerint a motorkerékpár vezetésére jogosító képesítést meg­szerezte, saját motorkerékpárját a kérdéses alkalommal maga vezette; kétségtelen tehát, hogy hatósági ellenőrzésnek alá­vetett foglalkozást gyakorolt és ennek keretében szegte meg a sebesség mérséklése tekintetében előírt szabályokat. Nem tévedett tehát a kir. ítélőtábla a vádlott cselekmé­nyének minősítésében . . . 147. «Felfegyverkezve)) erőszakoskodtak azok, akik az erőszak megkezdése után azon célzattal vették el a csendőrök fegyverét, hogy azt a csendőrökkel szemben használják, és a csendőröket a fegyverrel valóban tettleg bántalmazták. (Kúria 1929 szept, 25. B II. 4949/1928. sz.) Indokok : ... Az alsóbbfokú bíróságok a vádtól eltérőleg azért minősítették a cselekményt, mert a vádlottak azt nem «felfegyverkezve» követték el. E minősítés téves. A Hv. rendelkezései szerint ugyanis a hatóság elleni erőszak, ha azt egy felfegyverkezett csoport, vagy pedig felfegyverkezett egyén követi el, súlyosabb beszámí­tás alá esik azon oknál fogva, mert magában véve a felfegy­verzettség az erőszakosság jellegét és ezzel a félemlítő hatás

Next

/
Oldalképek
Tartalom