Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 22. kötet (Budapest, 1930)

84 Büntetőjogi Döntvénytár. 103. A valóság bizonyításának helye van már akkor is, ha megvan a valószínűsége annak, hogy az állítás a Bv. 13. §. 1. bek. 1. pontjában megjelölt célból történt és közömbös, hogy a tényállítás megtételében volt-e szerepe egyéb indító oknak is. (Kúria 1929 máj. 8. B II. 903/1929. sz.) Indokok : ... Az alsóbbfokú bíróságok ugyanis, jóllehet a vádlott a valóság bizonyítása iránt a Bv. 13. §. 1. bek. L pontja alapján, kellő időben terjesztett eló' indítványt, a valóság bizonyíthatását megtagadták, mert úgy találták, hogy vádlott a tényállításokat nem közérdek vagy jogos magánérdek előmozdítása, megóvása vagy védelme céljából használta, hanem hogy a vádlott célja kizárólag a bosszú és meghurcoltatás volt. Az alsóbbfokú bíróságok álláspontja téves. A rágalmazásnak minősített tényállításokra ugyanis az szolgáltatott okot, hogy a vádlott ellenséges indulatból eredő merő önkénynek tartotta K. rendőrtanácsosnak azt az eljárását, hogy tőle a gyerekét elvitette, majd pedig, hogy az ő, t. i. vádlott eltoloncolását rendelte el és őt őrizetbe vétette. Ilyen körülmények mellett pedig és mert a valóság bizonyíthatására elég már a valószínűsége is annak, hogy az állítás a Bv. 13. §. 1. bek. 1. pontjában megjelölt célból történt : nem lehet helyesen az értékelésnek olyan eredményére jutni, hogy a vádlott tényállításának célja nem a jogos magánérdek megvédése, hanem kizárólag a bosszú és meghurcoltatás volt. A bizonyíthatás jogcíme szempontjából közömbös, hogy a tényállítás megtételében volt-e szerepe egyéb indító oknak is. És ebből a szempontból közömbös az is, hogy az érdeksérelmet követő tényállítás hol és milyen modorban hangzott el. Az alsóbbfokú bíróságok tehát abból kifolyóan, hogy a valóság bizonyíthatását megtagadták, olyan ténykörülmények megállapítását mellőzték, melyektől a Bv. 16. §. alkalmaztatása függ . . . 104. Az a körülmény, hogy a vádlott kereskedő pénztári könyvében folytatólag a valónál kisebb összegű bevételeket vezetett be és a forgalmiadót ezen nem teljes adatok alapján rótta le, önmagában nem elegendő az üzletszerűség (1920: XXXII. tc. 4. §. 3. pont) megállapítására. (Kúria 1928 nov 13 B IIL 8i43/i927. sz.) A kir. Kúria : A vádlott a bevételekről vezetett pénztárkönyv két példánya közül annak adatai alapján rótta le az