Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

Büntetőjogi Döntvénytár. zések szerint jogerő állott be és e kérdésben a kir. főügyész nem élt, de nem is élhetett semmisségi panasszal, mert különben önmagával jutott volna logikai ellentétbe. De nem élhetett az anyagi halmazali kérdésben semmisségi panasszal az alsótokon eljárt kir. ügyész sem, mert az anyagi halmazat miatt vádat nem is emelt; azt fel sem hozta s az jogvita tárgyául nem szolgált. Minthogy pedig a II. Bn. 29. §-ban szabályozott csatlakozásnak célja csupán az annak idején elmulasztott perorvoslat pótlása. Ellenben az eredetien téves vád vagy vád szerinti téves minősítés a csatlakozás keretében már nem helyesbíthető, a koronaügyész csatlakozási perorvoslata a hivatkozott törvénynek nem felel meg. A kir. Kúriának ez a jogi álláspontja nem áll ellentétben a 12. sz. JED-nyel Igaz ugyan, hogy a most hivatkozott döntvény szerint a vádlónak a vádlott terhére a Bp. 385. §. 1. b) pontja alapján használt perorvoslala esetében a felsőbb bíróság nincs kötve a vádbeli cselekménynek a vádló által vitatott minősítéséhez, hanem a tettazonosság körében a törvénynek megfelelően szabadon minősítheti a vádlott terhére rótt cselekményt. Ámde ez a döntvény kivételt is állapít meg arra az esetre, ha a vádló az elsőfokú bíróság ítéletének a vádbeli cselekményt minősítő intézkedésében megnyugodott s a másodfokú bíróság ítéletének ennél enyhébben minősítő rendelkezése miatt él a vádlott terhére a Bp. 385. §.1. b) pontja alapján semmisségi panasszal, mely esetben a kir. Kúria a vádbeli cselekményt az elsőfokú bíróság ítéleténél súlyosabban már nem minősítheti. A JED e kiemelt kivételében világosan az az elv van kifejezve, hogy a kir. főügyész minősítési perorvoslata folytán a vádlott terhére a minősítés csak addig a vonalig szabad, amely vonalon az intézményileg egységes kir. ügyészség a büntető igény törvényi értékelésével vádlói akaratát perjogi módon kifejezte, azon túl a minősítés in pejus nem mehet. Ez a korlát a 12. sz. JED szelleme szerint természetesen a II. Bn. 29. §-ában rendszeresített csatlakozási perorvoslatra vonatkozóan is áll; mert az új törvény — amikor ezt az új perorvoslatot az eredetien nyitva állott, de igénybe nem vett kir. ügvészi és főügyészi perorvoslat körére szorítja — ezt a korlátot le nem döntötte. Már most az adott esetben azt látjuk, hogy a vádbeli tettet a kir. ügyész kizáróan csak a Btk. 401., 403. §. 4. p. alapján értékelte; e végett fellebbezett is, amikor a kir. törvényszék a vádbeli minősítéstől eltérő más (Btk. 400. §.) minősítést vett föl; ezt a minősítést képviselte a kir. főügyész a kir. ítélőtáblán, amelynek ítéletével célt érve megnyugodott. Mindez azt bizonyítja, hogv