Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

Büntetőjogi Döntvénytár. cselekményt, ágy ezt a körülményt a hamis vád bírójának önálló tényállás keretében a maga részéről is meg kell állapítania. (Kúria 1927. nov. 8. B I. 1036/1926. sz.) Indokok: .. . A hamis vád miatt indított bűnügyben azt kell megállapítani, hogy a vádlott a sérlellet tudva hamisan vádolta-e, vagyis, hogy e vád tárgyilag (objekiíve) és a vádlott tudata szerint (szubjektíve) egyaránt hamis volt-e. Az a körülmény, hogy a sértettet — aki az előző ügyben vádlott volt — a bíróság azon cselekmény vádja alól, amelyre a hamis vád vonatkozik, fölmentelte, egymagában még nem jelenti azt, hogy ez a vád hamis volt, sőt még azt sem, hogy az gondatlan volt. A fölmentés csak annyit jelent, hogy a bíróság a vádlottat — aki a hamis vádas ügyben sértett lesz — a Bp. 326. §-ában felsorolt valamely okból elítélhetőnek nem találta. Ha a felmentés a Bp. 326. §. 2. pontjában említett abból az okból is történt, hogy nincs bebizonyítva, hogy a vádlott a cselekményt elkövette, az sem menti föl a hamis vádpör bíráját az alól, hogy — a hamis vád szempontjából — a maga részéről is önálló vizsgálat tárgyává tegye azt. hogy objektíve valótlan (hamis) volt-e a följelentés, s amennyiben e vizsgálat eredménye attól függ, hogy vájjon elkövette-e az alapper vádlottja a feljelentett cselekményt, úgy ezt a körülményt a hamis vád bírájának önálló tényállás keretében a maga részéről is meg kell állapítania. Ezt az elvet tévesztették szem elől az alsóbíróságok, midőn a jelen bűnperben ítéletüket az alapperben eljárt bíróságok állal megállapított tényállásra és arra alapították, hogy «a vádlott feljelentése folytán sértettek ellen indított bűnperben a bíróság jogerős határozatában valóknak fogadta el az alispánhoz intézett kérvényben vádlott ellen felhozott tényeket)). A sértettek ellen a Bv. 20. §-a alá eső rágalmazás miatt indított bűnügyben usyanis nem az állított tény valóságának bizonyításáról (Bv. 16. §.), hanem csak arról volt szó s az volt a döntő, hogy az alispán előtt emelt vádnak volt-e kellő ténybeli alapja, terheli-e amiatt a sértetteket gondatlanság, s hogy a vád nem bizonyult-e valónak. Az alapperben eljárt bíróság tényként csupán azt állapította meg, hogy a vádlott az egyik sértett nőnek nem hagyott békét, őt ide-oda ráncigálta, a másik nőnek szoknyája alá nyúlt, más két nő pedig megfogdosott. Ezekből a tényekből a bíróság csupán azt a következtetést