Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

Büntetőjogi Döntvénytár. 135 Hlk. 5-06. §-ában foglalt bűncselekmény egyik tényálladéki eleme: a károsító célzat. A kii\ ítélőtábla álláspontja téves. Való ugyan, hogy a Btk. ÍOti. §-a egyik tényálladéki ismérv gyanáfit jelöli meg azt, hogy a vádiolt «azon célbóto cselekedjék, hogy «másnak kárt okoz­zon)); tehát e bűncselekményénél a tettessel szemben bizonyí­tandó, hogy ő a kár előidézése kedvéért cselekedett. Azt azonban, hogy a vádlottat egyedül ez a motívum indította cselekvésre, a törvény nem kívánja. A való tényállás szerint pedig vádlott a fényképpel is ellá­tolt igazolványt tépte el, tehát eltépte az igazolványon volt fény­képet is. Köztudomás szerint pedig a fénykép vagyoni értéket képvisel. Ezt a vádlott is kétségkívül tudta; tudta nevezetesen a vádlott, miszerint ő az által, hogy a fényképet eltépte, sértettnek, mint a fényképes igazolvány tulajdonosának tényleges vagyoni kárt is okoz. De a vádlott jól tudta azt is, hogy í. Gábor sértett ezzel az igazolvánnyal igazolja magát hivatalos eljárásában, mert hiszen így járt el ő vele szemben is. És kétségkívül tudta a vád­lott azt is, hogy ha ő ez igazolványt eltépi, ezt az igazolást lehetetlenné teszi. Amikor tehát ő mindezt tudta, az arcképes iga­zolványt mégis eltépte, akkor szükségképpen azért is tépte el azt, hogy sértettet ezzel megkárosítsa annálinkább, mert a kir. ítélő­tábla helyesen mutatott reá arra, hogy a Btk. 406. §-ánál a «kár» alatt bárminő joghátrány értendő, tehát az is, amikor egy hatósági közeget megfoszt valaki attól a lehetőségtől, hogy ő magát szükség szerint igazolhassa. ' Ezt a károkozási célzatot bizonyítja különben az a lény is, hogy amikor a sértett az arcképes igazolvány darabjait a vád­lottól visszakérte, vádlott ezt a kérést nem teljesítette . . . 100. A vádlott által okozott súlyos testi sértés, amely gumókor kifejlődését előmozdította és ezzel a halált siettette, a halál egyik előidéző okául tekin­tendo- (Kúria 1928 okt. 2. B III. 6748/1927. sz.) Indokok: ... Az irányadó tényállás szerint K. Benőnek a jobb lapockáját és jobb oldalát éri ütések három bordájának el­tűrésével és tüdejének megsérülésével járlak. A sértett gümőkór­ral fertőzött lévén, ennek a betegségnek a kitörését a sérülések elősegítették és a sértett azóta folytonosan betegeskedett és utóbb meghalt. Ebből a tényállásból kitűnik, hogy a vádlott által okozott súlyos testi sértés, ha nem is volt közvetlen okozója a gümőkór-

Next

/
Oldalképek
Tartalom