Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

Büntetőjogi Döntvénytár. 115 Jintnak s az ily módon szerzett telekkönyvi kivonattal a pétervásári takarékpénztárnál H. Bálintként szerepelve kért és kapott kölcsönt 4.600,000 K erejég. Ezúttal a most említelt összegről kiállított váltóra és biztosítási okiratra a H. Bálint nevét P. János, a H. Bálintné nevét pedig Z, József hamisította s a pénzt fölvették. Ennek a lényállásnak alapulvétele mellett a kir. ítélőtábla a vádlottak cselekményét tévesen minősítette. Ugyanis a vádlottak úgy a M. János, mint a H. Bálint és neje esetében a telekkönyvi hatóság és a takarékpénztár személyzetét kilétük iránt valótlan előadással tévedésbe ejtették, kilétük bizonyítása végett a takarékpénztárnál a telekkönyvi hatóságtól csalárdul beszerzett telekkönyvi kivonatot használták fel, mely eljárásuk a Bn. 50. §-ában meghatározott megtévesztő fondorlatnak megfelel. Használták pedig e fondorlatot abból a célból, hogy azzal másnak kárt okozva, önmaguknak jogtalan vagyoni hasznot szerezzenek, ami meg is történt. A vádlottaknak ez a ténye tehát a Bn. 50. §-ában meghatározott csalás lényálladéki elemeit valósítja meg. A vádlottak a csalással kapcsolatban, de ennek tényálladékát meghaladóan még a Bik. 401. és 403. §. 1. pontja alá eső magánokirathamisítás bűntettének tényálladékát is megvalósították az állal, hogy a váltókra és biztosítási okiratokra más egyének nevét ráhamisítotlák. Ez a két cselekmény egymással a Blk. 96. §-a szerinti anyagi halmazaiban van. Ugyanis a magánokirathamisítás bűncselekménye a hamis okiratnak valamely kötelezettség vagy jog létezése, megszűnte vagy megváltozása bizonyítására történt felhasználásával van külön befejezve. A vádlottak ténykedése azonban a jelen esetben lúlment ezeken a tényálladéki elemeken, mert a telekkönyvi hatóságnál a személyzet tévedésbe ejtésével szereztek telekkönyvi kivonatot s ugyancsak tévedésbe ejtették valótlan előadással a takarékpénztár személyzetét is és éppen ezen fondorlatuk birta rá a takarékpénztárt a kölcsön folyósítására, melynek következményeként állolt elő annak szüksége, hogy a kölcsönösszeg váltóval és biztosítási okirattal is biztosíttassék. Ekként tehát, a két bűncselekmény tényálladéka létesült, mely cselekményeket sem a beolvadás, sem a vagylagosság, sem a helyettesítés elve, vagy a különös és általános törvény viszonya egy cselekménnyé nem egyesít. Téves tehát a kir. ítélőtáblának az a rendelkezése, mely szerint a vádlottak cselekményét a magánokiralhamisítás bűntette mellett ezzel anyagi halmazatban csalás bűnlettének nem minősítene. Azonban ez a téves minősítés a vádlottak terhére szóló perorvoslat hijján a Bp. 387. §. 1, bekezdése értelmében nem érint8*