Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

100 Büntetőjogi Döntvénytár. volna a forradalmat, ami nehezebbé tette volna helyzetét: ha el­lenben a második kérelmet teljesíti, esetleg még nem vágja el egészen a kibontakozás útját; tehát az uralkodót a kényszerhely­zet akadályozta abban, hogy a minisztérium lemondását elfogadja, s ennélfogva mást nem tehetett, mint azt, hogy az elsőrendű al­perest és minisztertársait letett esküjük alól feloldja. Áz alternatív előterjesztés megtétele arra mutat, hogy az elsőrendű alperes és minisztertársai éppen azért állították a királyt a felségjogok szabad gyakorlásával szokatlanul ellenkező ez elé a választás elé, mert jól tudták, hogy az uralkodónak a fennálló kényszerhelyzetben azt a megoldást kell választania, hogy őket letett esküjük alól felmentse; számíthattak tehát arra, hogy a hatalmon maradnak s egyben a király lényére hivatkozással önmagukat minden koc­kázat nélkül fedezhetik majd további eljárásukban. A kényszer­helyzet felidézésével és kihasználásával tehát az elsőrendű alperes és minisztertársai akadályozták a királyt az uralkodásnak gya­korlatában (Blk. 426. §. 3. pont.) Az elsőrendű alperesnek és minisztertársainak az eskü alól való feloldást követő az a további ténye pedig, hogy a forradalmat előkészítő és előidéző nemzeti tanács előtt esküt tettek, azért valósítja meg a Btk. 127. §-ának 2. pontjába ütköző felségsértés bűntettét, mert ez a cselekmény kapcsolatban az előzményekkel, egyértelmű a magyar állam al­kotmányának erőszakos megváltoztatásával s a felhozoltak szerint ennek elérésére volt is irányozva. A fegyverletéti parancsot illetően (a tényállás VI. része) az alsóbíróságok nem állapították meg, hogy annak kibocsátását a minisztertanács az eskü alól való felmentése előtt vagy annak a megtörténte után határozta el. E tekintetben az előkészítő iratok, a tárgyalási jegyzőkönyvek és mellékleteik tartalma és a per más egyéb adatai sem nyújtanak felvilágosítást. Miután azonban maga az elsőrendű alperes utalt arra, hogy Károly király uralkodói jogairól 4918 november hó 13-án mondott le, még az elsőrendű alperes álláspontján is kétségtelen, hogy az uralkodónak a had­sereg egységes vezérletére, vezényletére és belszervezésére vonat­kozó felségjoga értelmében ilyen parancsot kibocsátani 1918. évi november 4-én csak az uralkodó volt jogosult. Amikor tehát a Károlyi-kormány felhatalmazás nélkül és így egyoldalúan intéz­kedett a fegyverletételről, nemcsak akadályozta a királyt az ural­kodásnak gyakorlatában, hanem önkényesen magához ragadta a királyt megillető hadügyi felségjog gyakorlását is. És tekintettel arra, hogy a fegyverletételi parancs elrendeli az azonnal való le­szerelést, a katonai felszerelések összegyűjtését és a katonaságnak fegyver, lőszer és felszerelés nélkül való hazabocsátását, ami egyértelmű a fegyveres erő teljes felbomlasztásával, s a (k/kj alatti

Next

/
Oldalképek
Tartalom