Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

74 Büntetőjogi Döntvénytár. éieti tekintély lerombolására alkalmas volta — tekintettel a cselekménynek a Bv. 3. §. 2. pontja szerint történt minősítésére a büntetett előélet pedig — tekintetlel az utolsó büntetés óta eltelt tíz évnél hosszabb idő tartamára — súlyosító körülményként nem mérlegelhető, másrészről, hogy a kir. ítélőtábla tévesen mellőzte annak az enyhítő körülménynek figyelembevételét, hogy a vádlott a kérdő alak használata folytán módot nyújtott a miniszterelnöknek a kimagyarázkodásra s hogy a miniszterelnöki levélnek hiteles szövegét, mihelyt az tudomására jutott, nyomban leközölte. A felhozottakra vonatkozólag a kir. Kúria álláspontja a következő : A rágalmazásnak a Bv. 3. §. 2. pontja szerint történt minősítése csupán annak az egyúttal minősítő körülménynek súlyosítóként figyelembevételét zárja ki, hogy a rágalmazás közhivatalnok sérelmére kövelteteit el. Annak íolytán azonban, hogy jelen esetben a támadás az ország miniszterelnökét, tehát első közhivatalnokát érte, e támadásnak valóban oly nagyfokú tekintélyromboló hatása lehel, amely messze túlhaladja egy kisebbrangú közhivatalnok megrágalmazásának ellele következményét. Ezt a körülményt tehát helyesen- tekintette a kir. ítélőtábla súlyosítónak s e mellett csupán az nem vehelő még külön súlyosító körülménynek, amit a kir. ítélőtábla ilyenként mérlegelt, hogy t. i. a valótlan tényállítás a sértett miniszterelnöki ténykedésére vonatkozik, mert ez a Bv. 3. §. 2. pontja értelmében valóban már egyúttal minősítő körülmény is. Igaz ugyan, hogy a vádlott legutóbb 191 l-ben volt — rágalmazásért — büntetve, mégis ezt és a rágalmazás miatt előzőleg történt büntetéseit a jelen esetben azért lehet súlyosító körülményként mérlegelni, mert az a körülmény, hogy mihelyt az országban a normális állapotok helyre álltak, a vádlott nyomban ismét a rágalmazás tekintélyromboló fegy veréhez nyúl, nem a vádlott javulását, hanem azt bizonyítja, hogy ő a konszolidáció ádáz ellensége. Ami a rágalmazó állításnak kérdés alakjában történt használatát illeti, ennek jelentőségét a kir. Kúria már a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján bejelentett semmisségi panasz keretében méltatta s e szerint az állításnak ez a módja nem enyhíti, hanem csupán élénkíti, színezi, erőteljesebbé, hatásosabbá leszi a rágalmazást s így az enyhítő körülményként nem mérlegelhető. Ami végül a miniszterelnöki levél hiteles szövegének utólag leközlését illeti, ez azért nem tekinthető enyhítő körülménynek, mert a vádlott e közlés dacára is lényegileg fenntartotta rágalmazó állítását úgy, hogy a Népszava 1924 december hó 3. számában ugyancsak «ki mondott igazat, ki hamisat?)) cím alatt