Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

Büntetőjogi Döntvénytár. tettének minősítésére vonatkozó részében — az összbüntetés kiszabására is kihatóan — a Bp. 885. §. í. b) pontjában megbatározott anyagi semmisségi okból megsemmisítette és Léderer Gusztávné vádlottnak ezt a cselekményét a törvénynek megfelelően minősítette. ... V. A büntetés kiszabásánál a kir. Kúria szem előtt tartolta, hogy gmily kötelesség a vádlott cselekményét tárgyilag a helyesen értelmezett törvény kötelező ereje szerint értékelni és minősíteni, éppoly kötelező annak a feladatnak mély és alapos megfontolása, hogy viszont alanyilag a vádlott az ő súlyos bűncselekménvéért a törvény büntetési keretének lehetőségein belül mily és mennyi bíróilag megállapítandó büntetést érdemel. A vádlott egyéniségét a kir. Kúria megismerése szerint egyebektől eltekintve különösen az erőszakos akarat, a féktelen előretörés és a hazudozásra való szertelen hajlam jellemzi. Ezeket a veszedelmes belső erőket alacsony származása okából, homályos mnlija során a vádlott nagy kárára sem hathatós szülői neveles, sem vallási, erkölcsi nevelés nem szelídítette, kiépített életmederbe nem terelte, s férjében sem találta meg a vádlott azt a visszatartó, fékező, szabályozó erőt, amelyre oly nagy szüksége volt. A vádiolt élete ennek folytán nem volt rendes, normális élet, hanem az élet látszatai után kapkodva, azokat a külszín szerint lehetőleg betartva tetie azt, amire őt, féket nem ismerő, erkölcsi tilalmaktól nem félő lelke ösztönözte. Ez a társadalomellenes egyéniség azt a benyomást kelti, hogy kirobbanásokra hajlamos veszélyessége az ő meglévelyedéseiben szinte érinti a korlátolt beszámítást. Ez a lelki rendellenesség, az erkölcsi belátásnak ez a feltűnő hiányossága, amely nem a vádlott akaratának eredménye, hanem szinte a terheltség jellegével bír, enyhítő körülménynek volt veendő éppúgy, mint az a tárgyi tény, hogy az ölési részben megvalósító cselekvése mégis kisebb fokú volt, mint a férjéé. Végül enyhítő körülménynek vette a kir. Kúria azt a gyötrelmet, amely az elsőfokú halálos ítélet meghozatala, tehát hosszú idő óta a halálbüntetés fenyegető, végzetes terhe alatt szenvedő aszszonyt bensőleg már nagy lelki kínnal sújtotta. Ezen és az alsóbíróságok részéről észlelt egyéb enyhítő körülmények következtében a vádlottra — a felbujtás súlyosító körülménye melleit is — a Btk. 278. §-ában előírt halálbüntetés nem volt kiszabható, hanem az életfogytigtartó fegyházbüntetés az, amely a vádlott alanyi bűnössége fokának megbízhatóan és megnyugvást keltőén megfelel. A kir. Kúria új összbüntelést szabván ki, a védő részéről a Bp. 385. §. 3. pontja alapján bejelentett semmisségi panasznak felülvizsgálata tárgytalanná vált.