Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

Büntetőjogi Döntvénytár. 451 séges és kölcsönös legyen, a bűncselekményt megvalósító tevékenységet magát pedig az egymás tevékenységét és az eredményt akaró együttesség vagy közösség jellemezze. Úgy, hogy a társtettes cselekménye legalább is a bűncselekmény kísérletének fokáig terjedjen abban az egyetértésben, hogy a megvalósítás többi részét a másik lettestárs létesíti, s hogy a fizikai cselekmények együttesében egyesülő okok az okozatot eredményezik. Éppen ez a megosztott munkában egységgé tömörülő és okszerű együttesség határolja el a tettestársi viszonyt a bűnsegédi bűnrészességtől, amennyiben a bűnsegéd akaratának nem kell előzőleg és egyetérlőleg egyesülnie a tettesével, a tettest tudtán kívül is lehet segíteni; s ami ennél is fontosabb, hogy a bűnsegéd cselekvése a bűncselekmény kísérleti fokáig sem terjedhet, hanem önmagában legföljebb az előkészület jellegével bír. Ez áll az elméletileg fősegédnek nevezett közreműködőre is, akinek teltételt létesítő támogatása lehet ugyan olyan, hogy nélküle a bűncselekmény el nem követhető, de ez a cselekvés mégis csak feltétel és nem a tényálladékot létesítő ok, az okozatosságnak nem része, hanem a törvényes tényálladék körén kívül álló elem. Aki tehát a törvényes tényálladék egy-egy részét közös akarattal — a társa és a maga cselekvését és az eredményt egyetértőleg akarva — foganatosítja, az az okozatosság egy részét végzi, nem feltételt nyújt, hanem okot valósít meg s így tettestárs: felel úgy a maga, mint a társa cselekvéséért s az ebből előálló okozatért, az eredményért. A bírói gyakorlatban kiforrott e törvény értelmezés világításában szemlélve azt a tettet, amelyet a vádlott asszony a kir. ítélőtábla részéről valónak vett tényállás szerint elkövetett, jogilag azt kellett megállapítani, hogy egyrészt a vádlott cselekvése döntő erővel bírt férje gyilkossági szándékának nemcsak felébresztésére, hanem megérlelésére s az elhatározás létrejöttére is, másrészt hogy a vádlott férje ölési cselekményében ügy működölt közre, hogy tevékenysége az okozati eredmény egyik létesítő okává vált, s így ő a gyilkosságban nem bűnsegéd, hanem felbujtással kapcsolatos társtettes. Ami különösen a felbujtást illeti, a kir. Kűria megfelelő gonddal vizsgálat tárgyává tette, a két egymás mellett működő egyént, a vádlott asszonyt és elítélt férjét, s úgy találta, hogy a vádlott asszony éppenséggel nem az a passzív egyén, akit férje vezeteti, nem az az akaratát alárendelő nő akit férje akarata vezet és irányít. Ellenkezőleg abból a tényből, hogy a vádlott asszony alacsony származása, homályos múltja ellenére Léderer Gusztávot magához vonta, vele magát elvétette, ami tisztnél erkölcsi nehézségeket is teremtett, arra kell következtetni, hogy az asszony a férfi elhatá-