Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

Büntetőjogi Döntvénytár 79 álló cselekmények büntetésének megállapításánál melyik az elsőbb­leges bírói teendő: annak a büntetési nemnek megállapítása-e, amelyben a Btk. 96. §-a szerint az összbüntetést ki kell szabni, vagy a súlyosító és enyhítő körülmények mérlegelése mellett az egyes cselekményekre kiszabandó büntetés mérvének előzetes külön megállapítása. A jelen ügyben eljárt bíróságok álláspontja és a kir. Kúria 1908. évbeli határozata szerint a bírónak a halmazatban együttes elbírálása alá kerülő cselekmények mindegyikénél elsősorban a súlyosító és enyhítő körülmények fennforgását kell külön-külön vizsgálat tárgyává tenni s ha ennek a vizsgálatnak eredménye szerint valamelyik, a törvény szerint fogházzal büntetendő cselek­ményre a Btk. 92. §-ának alkalmazásával pénzbüntetés mutatkozik kiszabandónak, ezt a büntetést ki is kell szabnia s ha ezenfelül már csak egy oly bűncselekmény marad fenn, amelyre szabadság­vesztésbüntetés állapítandó meg; összbüntetés már nem szabható ki, mert ennek törvényes előfeltétele t. i. a szabadságvesztésbün­tetések többsége hiányzik. A jogegységi tanács álláspontja szerint ez az érvelés ellen­kezik a Btk. egész összbüntetési rendszerével. A fenti érvelés abban az esetben helyes, ha az ugyanazon vádlott által elkövetett s a törvény szerint szabadságvesztésbünte­téssel büntetendő két vagy több cselekmény külön ítéletekben kerül elbírálás alá; ily esetben lehetséges, hogy a vádlott egyik cselekményére a bíróság az egyik ítéletben a Btk. 92. §-a alap­ján csak pénzbüntetést, másik cselekményére pedig a másik íté­letben szabadságvesztésbüntetést állapít meg. Ezek a büntetések — tekintettel a Btk. 102. §-ban és a 104. §. \. pontjában foglalt rendelkezésekre — természetesen összbüntetésbe nem foglalhatók. Ha azonban ezek a cselekmények egy ítéletben kerülnek el­bírálás alá, akkor a büntetés nemének a Btk. 96. és következő §-ai értelmében való megállapítása előtt nem foghat helyt az egyes cselekmények konkrét büntetése mérvének — a súlyosító és eny­hítő körülmények alapján való — kiszabása, mert ez csak egy másodlagos bírói teendő. A Btk. 89. §-a értelmében ugyanis a súlyosító és enyhítő körülmények csak a büntetés kiszabásánál, vagyis a büntetés mértékének (1. a 90—92. §-okban használt ezt a kifejezést) meg­állapításánál veendők figyelembe. A büntetés mértékének meghatározásához pedig a bíró csak akkor foghat, ha előbb megállapította azt. hogy a szóbanforgó cselekményekre a törvény milyen büntetési nem alkalmazását ren­deli el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom