Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 17. kötet (Budapest, 1925)

m Büntetőjogi Döntvénytár. ben a sértett, mint főmagánvádló a vád képviselete körül általá ban véve a kir. ügyészség jogait gyakorolja a Bp. 43. §. második bekezdésében felsorolt kivételekkel. A sértettnek ez a kizárólagos vádlói szerepe némi módosulást szenved abban az esetben, ha a főmagánvádas cselekmény akár a sértett személyében rejlő, akár más okok miatt már közérdeket is veszélyeztet vagy sért. A sértett közérdek képviselete és megvédése ilyenkor nem bízható csupán a sértettre, hanem a törvény (Bp. 41. §. harmadik bekezdése) felhatalmazása alapján a kir. ügyészség közérdekből átveheti a vád képviseletét. Ebben az esetben a vádat elsősorban a kir. ügyészség képviseli és a magánvádlót csak kisegítő hatáskör illeti meg, amelynek tartalmát a Bp. 41. §. harmadik bekezdésének utolsó mondata határozza. Ez a törvényhely a főmagánvádlónak jogkörét és jogállását a közvádlóval szemben, helyesebben amellett, részletesen körülírja, de csak az eljárásnak a (fő)tárgyaláson a végindítvány előterjesztéséig bezárólag lerjedo szakára. Abból a körülményből, hogy különösen a végindítvány tartalma tekintetében a kisegítő főmagánvádlót a Bp. 41. §. harmadik bekezdése értelmében teljesen ugyanaz a jog illeti meg, mint a rendes közvádas ügyekben a Bp. 315. §. első bekezdése szerint a közvádlót, nyilvánvaló, hogy ez a kisegítő hatáskörlényegileg egyenlő jogkörű, a közváddal együttes magánvádat jelent. Tulajdonképen tehát két vádló van; a közvádló és a főmagánvádló s a törvénynek az a kifejezése, hogy a vádat elsősorban a kir. ügyészség képviseli, csak a rangsort jelöli meg az egyenlő hatáskörű A ádlók között, vagyis azt, hogy a főtárgyaláson mindig elsősorban a kir. ügyészséget illeti meg a vádlói perjogi tevékenység, de gyakorolhatja ezt másodsorban a főmagánvádló is. Az eljárásnak az ítélethozatal utáni szakára s így különösen a perorvoslatok tekintetében a törvény nem szabályozza a két vádló jogkörét s így ezt a Bp.-nak rendes szabályai szerint kell meghatározni, de mégis a Bp. 41. §-ában kifejezésre jutó törvényhozói akarat szellemében. Nem lehet vitás az, hogy akkor, ha a bíróság felmentő ítéletet hoz s ebben a közvádló megnyugszik, a főmagánvádlót megilleti a fellebbezés joga, inert hisz ez a jog a Bp. 383. §. III. 2. h) pontja értelmében minden sértettet, tehát még a közvádas cselekmények által sértettet is megilletik s úgy az nem is különleges joga a főmagánvádló sértettnek. Az eldöntendő kérdés tehát jelen esetben az, hogy a vádlottat bűnösnek kimondó ítélet ellen megilleti-e a fellebbezés joga a főmagánvádlót a minősítés kérdésében vagy a büntetés kiszabására nézve is akkor, ha a kir. ügyészség nem fellebbezett.