Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

60 Büntetőjogi Döntvénytár. indokok: ... A Btk. 315. §-ának második tételében körülírt bűncselekmény, veszélyeztető jellegénél fogva, a közveszélyű cselekmények csoportjába tartozik. Jogi tárgya e bűncselekménynek az élet és az egészség, amely ba az elkövetési cselekmények által veszélyeztetve van, a bűncselekmény befejezést nyert. A szándék kell, hogy magába foglalja az életveszélyeztetésnek vagy az egészségrontás veszélyének a lehetőségét, mert az árúsítással, szétosztással vagy a kínálat fogalmával azonos árúbabocsátással elkövetett bűncselekményt csak ezzel a tudattal lehet megvalósítani. Enélkül a Btk. 315. §-ának tényálladéka létre nem jön. A szándékhoz konkrét egyénre irányuló célzat azonban nem kell, a befejezettséghez eredmény nem szükséges. Az életveszélyes élelmicikk nem kell, hogy az egészségre ártalmas anyaggal kevert is legyen, mert ami életveszélyes cikk, annak árúba bocsátását stb. bünteti a törvény, akár ártalmas anyag hozzákeverése által lelt azzá, akár nem. Viszont az enyhébb jellegű egészség veszélyeztetésnél a törvény a bűntett létesüléséhez az ártalmas anyag keverését is előírja. Minthogy az adott esetben életveszélyes élelmicikkről van szó, a törvény helytelen magyarázatából ered az a felfogás, hogy a vádlott tette nem bűncselekmény, mert ő a beteg sertések húsához semmiféle ártalmas anyagot nem kevert. Az a további védelmi érvelés is alaptalan, hogy azért sincs meg a vádbeli bűncselekmény, mert hiányzik a ténybeli alap annak a következtetésére, hogy a vádlott tudta, mikép a sertések húsa életveszélyes. A való tényállás szerint a vádlott hentes disznóhizlaló, akinek sok sertése elhullott, s ő ezek húsával és a fennálló szabályok ellenére járt el. A szóban lévő esettel kapcsolatos hat sertése is beteg lett, ő hirtelen levágatta- az állatokat, amelyeknek alig folyt már a vérök, s ő mégis emberi fogyasztás céljára adta el a húsukat, elhallgatta az előzményeket és mellőzve az előírt hatósági ellenőrzés igénybevételét. E tényállásból a kir. ítélőtábla helyesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy a vádlottnak semmi kétsége sem lehetett, hanem teljes tudatában volt annak, hogy ő beteg állatok húsát adja el emberi fogyasztás céljára, amiről ő mint disznóhízlaló, tudta azt a tapasztalati tényt, hogy a romlott hús mérgezést okoz és komolyan veszélyezteti az emberi életet. A Bp. 385. §. 1. a) pontjára alapított panasz tehát egy irányban sem helytálló. A minősítést illetően a védelem a Btk. 315. §-a szerint való minősítést a «keverés» hiányon felül azért találja helytelennek, mert komolyabb életveszélyről az adott esetben szó nem lehet.