Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

136 Büntetőjogi Döntvénytár. ság tagja lenni vagy megszűnt maga a hatóság is — továbbá a házastárs sérelmére elkövetelt szándékos emberölés kísérletének bűntettére sem lehetne alkalmazni a Btk. 280. §-át, ha a tettes és a sértett között a cselekmény elkövetésekor fennállott házasságot az arra illetékes bíróság az ítélet meghozatala előtt felbontotta — már pedig a büntető joggyakorlat a hatóság védelméről szóló törvények rendelkezéseinek s illetve a Btk. 280. §-ának alkalmazását egyetlenegy ilyen esetben sem mellőzte. A kir. Kúria meggyőződése szerint tehát nincs törvényes akadálya annak, hogy a szóbanforgó vádbeli cselekményre a Blk.nek a cselekmény elkövetésének idején érvényben volt s ma is hatályban levő 141. §-ának második bekezdése alkalmaztassék. A kir. Kúria azonban nem osztozik a kir. ítélőtáblának abban a nézetében, hogy vádlottat ennek a cselekménynek vádja alól a Btk. 82. §-a alapján fel kell menteni. Ahhoz nem férhet kétely, hogy vádlott nagyon jól tudta, hogy akkor, amikor József főherceggel szemben a vádbeli sértést elkövette, a nevezett főherceg a királyi ház tagja volt. Vádlottnak pedig, mint az átlagosnál magasabb képzettségű s a művelt középosztályhoz tartozó egyénnek tudnia kellett, hogy a szentesített törvények uralmát forradalmi intézkedések meg nem szüntethetik, azok foganatbavételét csak erőszakkal gátolhatják. Neki azt is tudnia kellett, hogy valamely forradalmi intézkedés csak akkor válik joghatályossá, ha azt az ország alkotmányának megfelelő törvényhozás vagy az ezáltal arra feljogosított hatóság törvény erejével ruházza fel, illetve azt hatályában fenntartja. Vádlottnak tehát nem lehetett kételye a tekintetben, hogy az az úgynevezett ((Néphatározat)), mint a szentesített törvényeinkkel ellenkező forradalmi intézkedés, József főherceget a vádlott által is ismert kiváltságos közjogi helyzetétől s az ebből folyó jogaitól nem foszthatta meg. Vádlottnak léhát tudnia kellett, hogy midőn József főherceget a vádbeli kifejezéssel illette, ezzel a királyi ház tagja ellen követ el sértést. A kir. ítélőtábla ítéletében felhozott az a körülmény, hogy az említett ((Néphatározat)) a forradalom alatt gyakorlatilag is foganatba vétetett, amennyiben az állami alkalmazottak a népköztársaságra felesküdtek, a hatóságok címeiből és pecsétjeiből a királyságra emlékeztető jelzők és a korona eltávolíttattak és az addigi királyi bíróságok is a köztársaság nevében ítélkeztek, nem téveszthette meg a vádlottat. A vádlott ugyanis, mint az átlagos mértéknél magasabb műveltségű egyén, a történelem tanúságaiból merített ismeretei alapján is jól tudhatta, hogy a forradalmi erőszak ideig-óráig a közhatóságokat is lenyűgözheti s olyan intézkedések megtételére s olyan magatartásra is kényszerítheti, mely