Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

108 Büntetőjogi Döntvénytár. (Kúria 1923 szept. 19. B I. 3572 1923. sz.) Indokok .... A panasz alaptalan. A vádbeli bűncselekményt ugyanis az követi el, aki más ellen becstelenítő, lealacsonyító vagy megszégyenítő kifejezési használ vagy pedig ily cselekményt követ el, ami a személyiség emberi méltóságának oly értelmű bűntetőjogi védelmét jelenti, amely egyaránt üldözi a személyiség meggyalázását és megvetését, de a személy társadalmi értékének azáltal való kisebbítését is, hogy a tettes annak valamely lényeges tulajdonságát szándékosan tagadja vagy kétségbe vonja; sőt üldözi az önérzetnek szándékos nevetségessé tétellel való sértő megbántását, Valamint a szeméremérzetnek megsértését is. } Szóval a büntetőjogi védelem tárgya minden oly szándékos kifejezés vagy cselekmény, mely az emberi méltóság kisebbítését maga után vonhatja. Az adott esetben azonban az irányadó ténymegállapításban foglalt sajtóközleményekből ily értelmű jogi következtetést levonni azért nem lehetett, mert azok, bár elég ízléstelenek, szellem nélkül valók és művelt emberhez nem méltó durva tréfák, ú. n. bolondságok, de annyira általánosságban mozgó, minden támadó él, sőt egyik-másik értelem nélkül való oly esetben szellemi gyarlóságok, hogy alig akadhatott főmagánvádlón kívül olvasó, aki azokban bárminemű szándékos sértést keresett vagy talált volna. Ez annál is inkább áll és azok a kijelentések annál kevésbé lehetnek becsületsértők a főmagánvádlóra nézve, mert a szerző a bevezetésben előre kijelentette, hogy a lapban foglaltak, minden sértő szándék nélküli, farsangi tréfák, úgynevezett bolondságok, melyeket ne vegyen komolyan senki és amelyekért már előre is bocsánatot kért, amiből pedig nyilvánvaló, hogy a szerző a régi szokásokhoz híven abban a tudatban írta meg és tette közzé a lapot, hogy annak tartalmát senki komolyan venni nem fogja, amit bizonyít az az eljárása is, hogy nevet egyáltalán nem említett és hogy a vádbeli közleményeket csak a legerőlteltebb magyarázgalással lehetne úgy értelmezni, hogy azokat a szerző állítólag ;i főmagánvádlóra vonatkoztatta. Ezek szerint tehát a kérdésben forgó vádbeli kitételek a becsületsértés és illetve bűncselekmény tényálladékát ki nem merítvén, a kir. Kúria úgy találta, hogy a másodbíróság a vádlott felmentésével nem sértette meg a törvényt, miért is semmisségi panaszt, mint alaptalant, a Bpn. 36. §-a értelmében el kellett utasítani . . .