Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

Büntetőjogi Döntvénytár. azt állítolta, hogy 21,000 K-ját ellopták. Később az a gyanú merült fel, hogy L. György maga lopott 21,000 K-t s azt vették el tőle. Emiatt ellene nyomozás folyt és ót előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügynek kinyomozását a vádlottra, mint államrendőrségi detektivre bizták és ő hivatalos eljárása alatt két napon át a letartóztatott sértettet többízben a fogházból a detektivszobába hozatta és mindanyiszor úgy összeverte, hogy végül korházba kellett küldeni, ahol sérülései nyolc nap állati gyógyultak be. Tény az is, hogy a vádlott az utolsó bántalmazáskor ittas volt, ezenfelül, hogy a verés oka a nyomozás eredménytelensége volt. mert a sértett sem nem lopott, sem meg nem lopták. E tényállás alapján a kir. ítélőtábla a vádlott terhére csak a Btk. 473. §-ában meghatározott vétséget állapította meg; mert a vallomás kicsikarásának célzatára, a Btk. 477. §-ában meghatározott bűnlett egyik jellemző és lényeges kellékére, a valónak vett tényállásból jogi következtetést vonni nem tudott. A kir. ítélőtábla ítélet ellen a kir. főügyész a Bp. 385. §. 1. b) pontja alapján élt perorvoslattal a téves minősítés miatt. Ez a panasz alapos. A vádlott ugyanis azért kapta kezébe az ügyet, hogy azt eredménnyel nyomozza ki. A vádlott véleménye állítólag az volt, hogy a sértett sem nem lopott, sem meg nem lopták ; szóval, hogy a nyomozásnak nincs célja. Ha a vádlottnak valóban ez volt volna a meggyőződése és ha e meggyőződésben a vádlott hiába való munkája miatt támadt bosszúságában egyízben verte volna meg a sértettet, azután pedig előzetes letartóztatásából a fogvatartás jogcímének megszűnte folytán szabadon bocsátotta volna, akkor a budapesti kir. ítélőtábla ítéleti felfogása indokolható s így elfogadható volna. Azonban nem ez történt; hanem a vádlott a sértettet célzatosan és színleg kiengedte; de megint behozatta és a detektivszobában két napon át ismételten ütötte-verte, anélkül, hogy szabadonbocsátására gondolt volna, ami kétségtelenül arra mutat, hogy a kérdéses lopásra nézve a sértett és a vádlott között — közönyös, hogy mily irányú — de alapos nézeteltérés volt. E nézeteltérés okozta az ismételt verést, de siker nélkül; mert a sértett két napi kinzás ellenére sem hajolt meg a vádlott akarata, illetve nézete előtt s nem vallott a vádlott kedve szerint, noha ez szabadonbocsátását s kínzásának megszűnését vonta volna maga után. A vádlottnak e folytatólagos, két napon át ismételten visszatérő kegyetlen erőszaka a dolog természete szerint, csak egy irányban enged biztos következtetést, hogy a vádlottnak célja volt vele. Az a célja, hogy a reá bizott nyomozást a sértett beismerésével, vagyis egy megnyugtató eredmény sikerével zárja le. Ez pedig a gyanúsított sértett meg nem törése miatt nem