Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 15. kötet (Budapest, 1923)

70 Büntetőjogi Döntvénytár. szerint csak a veszélyeztetés területén mozog. Következéskép ebből az objektív okból a kísérletet sohasem lehet oly súlyosan büntetni, mint a bevégzést. Tehát míg a Btk. 92. §-ánál az egyéni bűnösség csökkent volta vonja maga után a korrekcionálizációt, kísérletnél a Btk. 66. §-ának helyes értelmezése szerint nem ez, Tianem kizárólag az a döntő, hogy a kísérleti cselekmény a bevégzés felé mekkora utat tett meg. Minél közelebb jutott a bevégzéshez, annál súlyo­sabbnak kell lenni a kísérlet büntetésének ; s megfordítva, minél távolabb van attól, s minél közelebb van a nem büntethető elő­készületi cselekményhez a kísérlet, annál enyhébben büntetendő. Ilyen csekély jelentőségű kísérleti cselekményeknél jogosult a bíró a Btk. 66. §-ának második bekezdése alapján enyhébb büntetési nemre átmenni. Ezt a gondolatot fejezi ki a törvény indokolása is, mely ide vonatkozólag így szól: ((Mennél messzebbre haladt a tettes a bevégzés felé: mennél több kitartás, mennél nagyobb megátalkodottság mutatkozik cselekményében, mennél több s ne­hezebb akadályokat küzdött le, hogy odáig hatolhasson, ahol a közbenjött körülmények a véghezvitelt megakadályozzák; annál inkább emelkednie s ellenkező esetben annál inkább alászállania kell a büntetésnek.)) (V. ö. Anyaggyú'jtemény I. K. 436. lap.) Logikai szükségszerűséggel következik a kifejtettekből, hogy a bíró, midőn kísérleti cselekményre szab ki büntetést, az ítélet megalkotásánál elsősorban azt vizsgálja, hogy objektíve mily súlyos a kísérlet; a bevégzéshez, vagy az előkészülethez áll-e közelebb; s ezután a logikai működés után mérlegeli a Btk. 89. §-a értel­mében azokat a mellékkörülményeket, melyek az egyéni bűnös­ség fokának megállapítására szükségesek. Következéskép, ha súlyos a kísérlet objektíve, de rendkívüli enyhítő körülmények forognak fenn; sohasem a Btk. 66., hanem csakis a 92. §. alapján lehet enyhébb büntetési nemre átmenni. Ha pedig rendkívüli enyhítő körülmények nincsenek ugyan, de objektíve csekély súlyú a kísérlet, a Btk. 66. §-a ad jogot az enyhébb büntetési nem alkalmazására. Végül kétszeres lefokozás­nak akkor van törvényes alapja, ha a kísérlet közel áll a nem büntethető előkészületi cselekményhez s ezen felül nyomatékos és számos enyhítő körülmények vannak. Az itt kifejtettek anyagjogi szempontból világítják meg azt a különbséget, mely az enyhébb büntetési nem alkalmazásánál a kísérleti büntetés s a büntetés rendkívüli enyhítése között fenn­forog. Szükséges még azokra a perjogi elvekre is reámutatni, me­lyekből kitűnik, hogy a büntetés kiszabási rendszernek ekkénti értelmezését követeli a perorvoslat rendszere s ebből folyólag az

Next

/
Oldalképek
Tartalom