Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

büntetőjogi Döntvénytár. kereskedéssel drágították s ezen cselekményüket üzletszerűen követték el, míg K. Miksa, B. Aladár és M. Adolf vádlottak B. Oszkárnak és W: Mórnak üzérkedéseit ismerve, közszükségleti cikkek összevásárlására nagyobb pénzösszegeket bocsátottak rendelkezésükre, velük állandó üzleti összeköttetésben voltak, az általuk összevásárolt közszükségleti cikkekre állandó vevőik voltak, jóllehet tudták, vagy legalább is tudniok kellett, hogy B. Oszkár és W. Mór nem kereskedők és termések vételére, valamint eladására nem jogosítottak. A kir. törvényszékkel egyezően a kir. Kúria megállapítja azt is, hogy K. Miksa, B. Aladár és M. Adolf vádlottak nemcsak állandó üzleti összeköttetésben állottak B. Oszkár és W. Mórral, kiknek nagyobb összegű előlegeket és zsákokat bocsátottak rendelkezésükre s az általuk összevásárolt árúkat nemcsak megvették minden esetben, hanem egyenesen felhívták őket arra, hogy minél több árút vásároljanak s illetve vásároltassanak részükre. A kir. törvényszék, mint uzsorabíróság tehát ezen az eljárás adatainak megfelelően megállapított tényállás alapján és az ítéletében kifejtett jogi indokolásnál íogva nem tévedett abban, hogy a vád alapjául szolgáló "tett B. Oszkár, W. Mór, K. Miksa, B. Aladár és M. Adolf vádlottakkal szemben is bűncselekmény tényálladékát megállapítja. A kir. törvényszék csak annyiban tévedett, hogy K. Miksa, B. Aladár és M. Adolf vádlottaknak cselekményét felbujtói bűnrészesség helyett, btínsegédi bűnrészességnek minősítette, holott a fentiekből kitünőleg a most nevezett három vádlottnak cselekvősége B. Oszkár és W. Mór vádlottak elhatározására nézve determináló hatással volt, amit megerősít B. Oszkár vádlottnak a főtárgyaláson tett az a vallomása is, hogyha őt ezek a nagykereskedő vádlottak nem biztatták és pénzelték volna, szerény cipész létére nem mert volna is nagy arányú üzletekbe belemenni. E részben azonban intézkedés tehető nem volt, mert a kir. ügyész a vádlottak terhére semmisségi panasszal nem élt. Nem volt figyelembe vehető a védelemnek az az érvelése, hogy az adott esetben az 1920: XV. tc. 1. §-ának 4. pontjában meghatározott bűncselekmény azért nem forog fenn, mert nem történt árdrágítás, nem volt pedig figyelembe vehető ez az érvelés azért, mert ha még árdrágítás nem is történt volna, miután a vádlottaknak cselekménye nem materiális, hanem veszélyeztető bűncselekmény bűnösségük nemcsak akkor állapítandó meg, ha a tényleges jogsértés bekövetkezett, hanem akkor is, mint jelen esetben, ha a cselekvőség folytán árdrágítás veszélye forog fenn. A Bp. 385. §. i. c) pontja felhívásával hejelentett semmis-