Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

J Büntetőjogi Döntvénytár. S ezúttal K. András szavát beváltotta s a borotválás közben fejé* hátrahajtó M. János nyakát egy vágással elvágta. A halál rövide­sen bekövetkezett, de annyi ereje még volt a haldoklónak, hogy gyilkosát rokonai előtt megnevezte, viszont a vádlott asszony tár­sát azonnal védte s férjét öngyilkosnak állította. E tényálláshoz a kir. ítélőtábla még külön és kifejezetten megállapítja tényként azt is, hogy az ölés gondolata K. András­ban fogamzott meg; hogy a beretvával való kivégzés terve is tőle eredt, aki az öregedő ember túlzó érzéki vágyával a bolondulásig szerette a szép asszonyt; hogy a kivégzés reggelén saját elhatá­rozásából jelentette az asszonynak, hogy ma öli meg az urát, s az asszony ezúttal is mint mindig, csak helyeslőleg tudomásul vette a tervét. A tényállásból a kir. törvényszék azt a jogi következtetést vonta le, hogy K. Andrást M. Jánosné bujtotta föl férje megölé­sére, amelyet az el is követett, mert szerelmétől elvakulva meg­tett mindent, hogy az asszonyt bírhassa. Az asszony befolyása, magatartása, nyilatkozatai, helyeslése, fitymáló szavai végzetes erő­vel arra terelték az asszonynál akaratgyengébb embert, amire a? asszony akarta: az ölés elhatározására és véghezvitelére. A kir. törvényszék ennélfogva M. Jánosnét, mint a gyilkosság bűntettére való felbujtót mondotta ki bűnösnek és halálraítélté; K. Andrási pedig, mint a gyilkosság tettesét, életfogytiglani fegyházbüntetés­sel sújtotta. Ezzel szemben a kir. ítélőtábla a fentebb külön kiemelt té­nyek megállapítása melleit arra á jogi következtetésre jutott, hogy M. Jánosné a K. Andrásban megfogamzott és vele előzetesen kö­zölt ölési szándékot csak tudomásul vette, helyeselte egyes ki­jelentései által azt K. Andrásban ébren tartotta, amely cselekménye a szándékos reábírás fogalmát ki nem meríti, mert K. András elhatározására döntő befolyással nem volt. A kir. ítélőtábla ennél­fogva a K. Andrásra vonatkozó elsőbírósági ítéletet helybenhagyva M. Jánosné cselekményét nem felbujtói, hanem csak bűnsegédi btínrészességnek minősítette, s ezért M. Jánosnét 12 évi fegy­házra ítélte. A kir. ítélőtábla M. Jánosné cselekményét helytelenül minő­sítette. E tévedés első oka abban van, hogy a kir. ítélőtáblai ítélet a reábírás fogalmát az ölési gondolat kinek agyában történt fogan­tatásával téveszti össze. E tévedésnek következménye, hogy fősúlyt helyez az ölési eszme adójára, s tényként meg is állapítja, hogy az eszme, a gondolat s az utolsó terv mind K. Andrástól ered. ami pedig nem is külvilági történés, külső esemény, tehát nem is lehet elsődleges tény, hanem csak tényekből vont, lélektani követkéz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom