Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

Büntetőjogi Döntvénytár. indokok: A kir. törvényszék ítélete ellen a vádiolt és védője a Bp. 385. §. 1. b) pontja alapján jelentettek be semmisségi panaszt.. Ez a panasz alaptalan. A nem kifogásolt s egyébként is helyesen megállapított tény­állás szerint a vádlott 1920. évi'augusztus hó 28-álól kezdődően november hó 19-éig, léhát hosszabb időn át abból tartotta fenn magát, hogy naponta állag 10- 15 darab két kilogrammos ke­nveret a hatóságilag kilogrammonként 3 K-ban megszabott árnál jóval magasabb árban darabonként 25 K-érl eladott, amiből két ségtelen, hogy az árdrágító visszaélést keresetforrásként űzte. S minthogy e tényállás alapján helyes az a döntés, hogy a vádlott az árdrágító visszaélés cselekményét üzletszerűen követte el és folytatta, nem sértette meg a törvény rendelkezései ez a bíró­ság akkor, amikora vádbeli tettet az 1920: XXV1. le. 8. §-ában foglaltaknak megfelelően bűntettnek minősítette... = Az üzletszerűségre I. a jelen kötetben 31, 37. és 40. sorszámok alatt közölt határozatokat is. 33. Piaci árús nem uédekezhetik azzal, hogy nem bili tudomással a burgonya árának maximálásáról­(Kúria 1921 ápr. 1-2. B II. 611 1921. szj A kir. Kúria: A semmisségi panaszt elutasítja. Indokok: A kir. törvényszék ítélete ellen vádlott a bűnösség megállapítása miatt'jelentélt be semmisségi panaszt.... A panasz alaptalan. Megállapítást nyert, hogy a vádlott az 1920 júl. Ml-én az új burgonya kilóját 3 K-ért eladva, ezen közszükségleti cikkért e törvény értelmében erre jogosult hatóság részéről kilónkéul 4 K-ban megszabott legmagasabb árnál magasabb árt követeli, a vádlottnak az a védekezése, hqgy mint írni és olvasni nem tudó egyén nem tudta, hogy a piacon elhelyezett táblán a burgonyá­nak legmagasabb ára muS összegben volt kiírva, nem vehető figyelembe, miután az iratoknál fekvő hatósági bizonyítvány sze­riül az erre illetékes hatóság már 1920 júl. 15 én 1920 július 20-án kezdődő hatállyal a burgonyának legmagasabb piaci árát kilónként 5 K-ban állapította meg s így erről a vádlottnak mini piaci árúsnak, ha írni és olvasni nem is tudott, egyéb módon kellett volna tudomást szereznie s így a dolus eventualís terheli. Mindezekhez képest a vádlott akkor, mikor a burgonya kiló­jáért saját meghatározása szerint 5 K-t, tehát a hatóságilag meg; ­lüintetó'jogi Döntvénytár. XjtV. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom