Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 13. kötet (Budapest, 1921)
80 UüHletőjogi Döntvénytár. A Kúria: A semmisségi panaszt elutasítja. Indokok: Az ítélőtáblának másodfokban hozott ítélete ellen a védő a 385. §: l. a) és b) pontja alapján azért élt semmisségi panasszal, mert a vádlott terhére rótt cselekmény nem bűncselekmény, vagy ha bűncselekmény forog is fenn, az csak teltleges becsületsértésnek minősíthető. A panasz alaptalan. Az alsóbbfokú bíróságok a valónak elfogadott lényekből helyesen vonták le azl a következtetést, hogy a vádlott 1915. év végétől és 1916. évben több különböző alkalommal azért fenyegette meg feleségét B. Jánosnét azzal, hogy kezét, lábát összeköti, úgy dobja a disznók közé, továbbá, hogy termését lekaszálja és felayújtja, Őt pedig megöli, a feleségét 1915 dec. hó végén egy éjjel azért fojtogatta, 1917 máj. 7-én pedig a mezőn elfogva azért teperte a földre, fojtogatta és fenyegette kivégzéssel, hogy ezt az atyjától örököli 4 hold föld tulajdonjogának az •ő (a vádlott) nevére való telekkönyvi átírására kényszerítse s ilykép magának jogtalanul vagyoni hasznot szerezzen. A vádlottnak ezen huzamos időn át folytatólagosan elkövetett cselekvései pedig, miután azok a szándékolt eredmény elérésére alkalmasak lehettek volna, de a szándékolt eredmény a vádlott akaratán kívül álló okból még sem következett be, a Btk. 350. §-ába ütköző és a 353. §-a 1. pontja szerint minősülő zsarolás bűntettének a Btk. 65. §-a szerinti kísérlete jogi fogalmát kimerítvén, az alsóbbfokú bíróságok sem a bűncselekmény fennforgásának megállapítása, sem annak minősítése tekintetében nem tévedtek. 22. A lopásnak a Btk. 338. §-a szerint való minősítése akkor is törvényszerű, ha a vádlott a minősítés alapjául szolgáló korábbi büntetések közül a másodikat olyan lopás miatt szenvedte el, melyet még első büntetésének kiállása előtt követett el. (Kúria 1919 febr. 4. B IV. 6046/1918. sz.) A Kúria: A semmisségi panaszt elutasítja. Indokok: ... A minősítés miatt azon az alapon él semmisségi panasszal a védő és a vádlott, hogy álláspontjuk szerint a vádlott két előző büntetése azért nem szolgálhat okul a Btk. 338. §-a szerint való minősítésre, mert a vádlott második büntetését olyan lopás miatt szenvedte el. amelyet még első büntetésének kiállása előtt követett el.