Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 13. kötet (Budapest, 1921)

át; Hu i) tetőjogi Üön t vény tár. lított tények valóságát bebizonyította, lebát nem bűnös; de ha az volna is, cselekménye jogilag a Bv. szerint volt volna értékelendő és nem a Blk. szerint, mivel a jelen esetben az az enyhébb; végül mert a Bv. 18. §-a, fellételeinek fennforgása ellenére, a vádlott javára nem alkalmaztatott. E panaszok mind alaptalanok. Az alaki semmisségi okon használt panasz alaptalansága kitűnik a tábla ítéletében részletezett és a Kúria által is helyeseknek elfogadott indokokból, mert az interpellációnak nevezett irat tartalma a valónak elfogadott tényállás mellett csakugyan teljeseit közömbös s így ezen irat felolvasásának mellőzésével a vádlottat sérelem nem érte. Ami a vádlott bűnösségét illeti, a valónak elfogadott és a jelen felülvizsgálatnál kötelezően irányadó tényállás szerint a vádlott írásbeli fellebbezésében lényegileg azt a tényt állította az a—megyei közigazgatási bizottságról, illetve annak 1907. évi tagjairól, hogy hivatali minőségükben nem a vármegye, a közérdek, hanem azoknak a pénzintézeteknek az érdekeit képviselik, amelyeknek vezetésében részük van, abból az okból helyezkednek hivatalos eljárásukban üzleti szempontokra. E tényállítása valóságát pedig a vádlott ugyancsak az itt felül nem vizsgálható való tényállás adatai szerint nem bizonyította, mert teljesen bizonyíttatlan maradt, hogy azok a pénzintézetek, amelyeknek vezetésében a közigazgatási bizottság akkori tagjai valami címen résztvettek, a vádlottnak a Z.-féle iparvasuttal kapcsolatos ügyére bármi befolyással bírtak volna, sőt ezen intézeteknek csak egyike és csak annyiban állolt Z. Lajossal üzleti összeköttetésben, hogy ennek az intézelnél folyószámlája volt, ami az intézeti igazgatók, felügyelőbizottsági és választmányi tagok más irányú közéleti működése elfogult pártosságát még távolról sem bizonyítja. Bizonyította ugyan a vádlott, hogy a közigazgatási bizottság, illetve tagjainak egy része az ő ügyében sok mulasztást, szabálytalanságot követett el és hanyagságot tanúsított; s ha a fellebbezésében csak ezt állította volna, tényállításai valósága bizonyítottnak volna tekinthető. Ámde a vádlott tovább ment s e valónak elfogadható előzményes tényekből arra a súlyos beszámít^ú tényállításra jutott, hogy a közigazgatási bizottság önérdekből köz- és mások jogos magánérdekének sérelmére üzletszerűen s így nem elfogulatlan részrehajlatlansággal járt el. E tényállítása valóságának bizonyítását azonban a vádlott meg sem kísérelte, az tehát bizonyítottnak nem mondható, mert a vádlottnak a fent jelzett mulasztás, szabálytalanság való tényeiből vont önkényes következtetése még távolról sem tárgyi bizonyíték.