Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

20 Büntetőjogi Döntvénytár. pedig a d-i kir. törvényszék által 1916. évi B. 1K31/5. sz. a., hozott ítéletnek vádlottról rendelkező része hatályon kívül helyeztetik; a vádlott a Kbtk. 41. §-ába ütköző közcsend elleni kihágásban mondatik ki bűnösnek. A másodbírósági ítélet egyéb rendelkezései érintetlenül maradnak. Indokok: 0. Árpád azon feljelentése folytán, amely szerint E. Jánosné őt 1916 aug. 29-én ieforrázással fenyegette, a bűnvádi eljárás a nevezeit feljelentett ellen a Kbtk. 41. §-ában meghatározott közcsend elleni kihágás miatt folyamatba tétetvén, a vádlott a kir. járásbíróság előtt megtartott tárgyaláson a leforrázás.ra vonatkozó nyilatkozat tételét beismerte. A sz-i kir. járásbíróság 1916. évi B. 2867/3. sz. a. hozott ítéletével megállapítván, hogy E. Jánosné 0. Árpádot Ieforrázással fenyegette, E. Jánosné vádlottat a Kbtk. 41. §-ába ütköző közcsend elleni kihágás miatt egy napi elzárásra mint fő-, valamint behajthatlanság esetén további egy napi elzárásra átváltoztatandó 10 K pénzbüntetésre ítélte el;. a szabadságvesztés és a pénzbüntetés végrehajtását azonban a Bn. 8. §-a alapján egy évi próbaidőre felfüggesztette. Ezt az ítéletet a bűnösség megállapítása miatt csak E. Jánosné és képviselője fellebbezte. A d-i kir. törvényszék mint fellebbviteli bíróság 1916. évi B. 1831/5. sz. a. hozott jogerős másodfokú ítéletével a kir. járásbíróság ítéletének E. Jánosné vádlottról rendelkező részét a Bp. 385. §-ának 1. b) pontjában megjelölt anyagi semmisségi okból megsemmisítette; ezt a vádlottat elsőbíróságilag megállapított tetteért az 1914: XLI. tc. 2. $-ában meghatározott becsületsértés vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért az idézett törvény 4. §-ának 1. bekezdése értelmében behajthatlanság esetén két napi fogházra átváltoztatandó 20 K pénzbüntetésre ítélte el: a büntetés végrehajtását azonban a Bn. I. §-a alapján három évi próbaidőre felfüggesztette. A vétség természeténél fogva és a büntető törvénykönyvek rendelkezése szerint súlyosabb minőségű bűncselekmény mint a kihágás, ami az esetek legtöbbjében a büntetés súlyosabb voltában, de az elévülési idő hosszabb tartamában is különösen kifejezésre jut. Midőn tehát a kir. törvényszék mint másodfokú bíróság az elsőbíróilag kihágás miatt elítélt vádlott cselekményét súlyosabb minőségű vétségnek minősítve őt emiatt ítélte el, ezt a törvény rendelkezéseinek megfelelően csak abban az esetben tehette, ha az elsőbírósági ítélet a vádlott terhére fellebbeztetett volna, mert a felülvizsgálat — kivéve a hivatalból figyelembe veendő eseteket — a Bp. 387. §-ának 1. bekezdése értelmében csak az íté-