Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

Büntetőjogi Döntvénytár. 135 körét leszállítva, a vádlott két bűnügyének iratait az illetékes katonai bírósághoz tette át; kimondja, hogy a bizonytalan időre tartósan szabadságolt vádlott az 1915 jún. 25-én a vádbeli izgatás bűntettének és rágalmazás vétségének elkövetése idején nem volt tényleges katona; két bűnügyének elbírálása ennélfogva a polgári bíróságok hatáskörébe tartozik. Ezért a kassai kir. táblának és a sátoraljaújhelyi kir. törvényszéknek fentemlített számú végzését megsemmisíti . . . Indokok: N. János vádlott a vád szerinti izgatás bűntettét és rágalmazás vétségét 1915 jún. 25-én követte el. Az elkövetés e napján a vádlott, mint tényleges szolgálatból ideiglenesen elbocsátott népfelkelő, bizonytalan időre tartósan szabadságon volt úgy, hogy utóbb is csak 1915 aug. 4-én hívták be újból tényleges szolgálatra. A véderőutasítás III. rész í. és %. §-a értelmében tehát a vádlott 1915 jún. 25-én tényleges katonának nem volt tekinthető. Ennek ellenére az izgatás bűntette miatt folyó bűnügyben a kassai kir. tábla fent megjelölt jogerős határozatával a kir. törvényszék marasztaló ítéletét a Bp. 384. §-ának 4. pontjában meghatározott okból megsemmisítette és utasította a kir. törvényszéket, hogy a bűnügy iratait saját hatáskörében való eljárás végett tegye át az illetékes katonai bírósághoz. Ez megtörtént. Ennek a határozatnak következménye az volt, hogy a sátoraljaújhelyi kir. törvényszék a rágalmazási bűnperben a rendelkező részben megjelölt jogerős végzésével hatáskörét szintén leszállította és az iratokat az illetékes katonai bírósághoz tette át. A katonai bíróság a véderőutasítás III. r. 1. §. 3. pontja és 2. §. 2. pontja értelmében a reá átutalt hatáskört el nem fogadta, mert kétségtelennek tartja, hogy a vádlott a bűncselekmények elkövetése idején polgári egyén és nem ténylegesen szolgáló népfelkelő volt. Ugyanebben a véleményben van a m. kir. legfelsőbb honvédbíróság is, amely ezek után az 1912 : XXX. tc. 40. §-ában körülírt eljárást kezdeményezte, mert nézete szerint az id. tc. 11. §-a értelmében a katonai bíróság hatáskörét nem lehet megállapítani. A koronaügyész a vele közölt iratok alapján, mivel a polgári bíróságok hatáskörüket leszállító végzései jogerősek, a Bp. 441. §-a értelmében a jogegység érdekében perorvoslattal élt, mert úgy a kir. tábla, mint a kir. törvényszék végzésében törvénysértést lát. A kir. Kúria ezt a perorvoslatot alaposnak találta, mert a íentvázolt időbeli tényadatokat a felhívott és megfelelő jogszabályokkal összevetve meg kellett állapítania, hogy mind a két bíró-