Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 10. kötet (Budapest, 1917)

Büntetőjogi Döntvénytár. 117 zokel nem a bevett összeg egy részéről, de annak egészéről mutatta volna be s nem lett volna szükséges annak a jegyző által való többszörös aláíratására, ama látszat keltése végett, hogy az a jegyzőnek több ízben lett bemutatva. El nem fogadható végül a vádlottnak az a védekezése, hogy a kisebb hivatalokban az ilyen jutalmazások szokásosak, mert még ha a vádlott eme előadása a valóságnak meg is telelne, a törvény által büntetendőnek jelzett cselekmények a gyakorlott visszaélések által megengedett cselekményekké nem válnak. A kihallgatott tanúk vallomása, de a vádlott beismerése által is bizonyítva van, hogy a vádlott, aki a járási tőszolgabíró által a tényleges katonai szolgálat alól való felmentés iránt beadott kérvények elintézési fogalmazványainak készítésével és a kérvények hivatalból való továbbításával volt megbízva, a felmentési kérvényeket nála beadó, vagy azok továbbítását sürgető, azok sorsa iránt érdeklődő felektől, a részben önként adott, részben általa kért 8—50 K pénzbeli jutalmakat a kérvény kedvező elintézése végett kapta. Eme tényeket az elsőbíróság is valónak fogadta el ugyan, mégis a vádlottat az ellene emelt vád alól a Bp. 326. §. 1. pontja alapján felmentendőnek találta, mert határozottan meg nem állapítható, hogy a felmentési kérvények elintézése a vádlott hivatali beosztási körébe tartozott-e ? Ez ugyanis a vádlott hivatali hatáskörét és kvalifikációját meghaladja s a tőszolgabíró megbízása egyes elintézési fogalmazványok elkészítésére csak a főnök és vádlott között fennálló adminisztratív természetű és a felekre kihatással nem bíró külön viszonyt létesít s az elintézés mikéntjéért csak a főnök felelős; továbbá, mert a tömegesen érkezett felmentési kérvényeknek sürgősebb továbbítása a felek érdekében tett rendkívüli munkálatnak is minősítendő, ily rendkívüli munkálatért elfogadott ajándék pedig a hivatali szabályok által nem tiltott jutalmazásnak vehető s a vádlott által vett jutalmak a szokásos alkalmi jutalmak mérvét meg nem haladják s vádlott által az évek óta dívó és elnézett szokásból kifolyólag fogadtatván el, a bűnözési szándék meg nem állapítható. Az elsőbíróságnak ez a jogi álláspontja téves, mert bár igaz, hogy a felmentési határozatok meghozatala a járásbeli főszolgabíró hatáskörébe tartozott, a határozatok fogalmazása, a kérvények felterjesztése s illetve a kiadmányozás, a leérkezett határozatok kézbesítése iránti intézkedés a vádlott feladatát képezte, eme megbízatása körében tehát mint közhivatalnok működött s ezt a teendőjét a személyekre vagy jutalomra való tekintet nélkül tartozott teljesíteni. Ha már most a vádlott különös megbízatásából kifolyó ebbeli hatáskörében pénzbeli jutalomért