Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 8. kötet (Budapest, 1915)

30 Büntetőjogi Döntvénytár. A budapesti kir. büntetőtörvónyszék : Bűnösnek mondja ki a vádlottat a Btk. 330. §-ában meghatározott, ugyan bűntettet képező, de a 92. §. alkalmazásával a 20. § hoz képest minősített magánlaksértés vétségében ; ezért őt a 92. §. alkalmazása mellett két napi fogházra íiéli. (1913 febr. 15. 9726. sz.) A budapesti kir. tábla: A védő által a felebbvileli főtárgyaláson indítványozott bizonyításkiegészítést a BP. 393. §-a harmadik bekezdésének 1. pontja alapján megtagadja, az elsőbírósági ítéletnek F. A. vádlott büntetésére és ezzel kapcsolatban a vádbeli bűncselekmény miuősítésére vonatkozó felebbezett részét a BP. 423. §-ának második bekezdése értelmében a BP. 385. §-ának 3. pontjában foglalt anyagi semmisségi okból megsemmisíti, a vádlottat a Btk. 330. g-ában meghatározott magánlaksértés bűntettében nyilvánítja bűnösnek és őt ezért a Btk. 92. §-ának mellőzésével, de a Btk. 91. § ának alkalmazásával a jogerős ítélet foganatbavélele napjától számítandó hét hónapi börtönre ítéli. Az ítéletnek egyéb fellebbezett részeit a kir. tábla a BP. 423. §-ának harmadik bekezdése értelmében helybenhagyja. indokok: Az elsőbírósági ítélet ellen a kir. ügyész a Btk. 92. §-ának alkalmazása, a vádlott a bűnösség megállapítása miatt, a védő pedig a BP. 385. §-ának 1. a) pontja alapján jelentetlek be fellebbezést. A védő az elsőbírósági főtárgyaláson P. Zs. sértettnek tanú minőségben tett vallomására történt megesketése miatt a BP. 384. §-ának 9. pontja alapján semmisségi okot is bejelentett, de minthogy azt fellebbezésében fen nem tartotta, ennélfogva az elsőbiróságnak ezen intézkedése a BP. 387. és 390. §-ának rendelkezésére való tekintettel leiülvizsgálat tárgyává sem tétetett. A védő azonkívül a fellebbviteli főtárgyaláson a bizon)ítás kiegészítéseképen R. J. takarítónő tanúként kihallgatását kérte arra nézve, hogy a vádlott a vádbeli eset alkalmával nem egyedül ment be a sértett szobájába, hanem ő, a tanú is vele volt, mert segített neki az ajtó elé toll szekrényt eredeti helyére ismét visszahelyezni. Minthogy azonban a vádlott maga is beismerte, hogy ő a szóbanforgó alkalommal a sértett akarata ellenére az ajtó elé állított szekrény félretolásával, tehát erőszakkal hatolt be a sértett szobájába; minthogy ekként a hivatkozott tanú vallomása az ügy eldöntésére nézve lényegtelennek mutatkozik, de R. J. a behatolásban való részvétele folytán a BP. 221. §-ának 1. pontja értelmében megbízható tanúnak különben sem volna tekinthető: a bizonyítás kiegészítése iránt tett indítvány a BP. 396. §-ának 1. pontja alapján elutasítandó volt.