Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)

Büntetőjogi Döntvénytár. 269 összeirt ingók ériékének megállapítását. Ebből jogszerüleg követ­kezik, hogy N. tiyörgy becsüs ebben az esetben a végrehajtó által a végrehajtási törvény alapján alkalmazott hatósági közeg­nek tekintendő és mint ilyen a törvénynek különös oltalma alatt állván, a végrehajtási eljárás tartama alatt történt tettleges bán­talmazása megállapítja a Bik. 165. §-ában meghatározott hatóság elleni erőszaknak tényálladékát. Jogi tévedésben volt tehát a kir. tábla akkor, amikor nem ismerte fel azt, hogy a végrehajtási eljárásnál hivatalból közre­működő becsüs a bírói hatóság közege volt s ennélfogva téves az a megállapítása, hogy a végrehajtásnál közreműködő becsüs a Btk. 165. §-ában meghatározott bűncselekménynek passzív alanya nem lehet. Ezeknélfogva a kir. táblának ítélete a kir. főügyész részé­ről, vádlott terhére a BP. 385. §-ának 1. a) pontja alapján használt és alaposnak talált semmiségi panasz folytán az ezen ítélet rendelkező része szerint megsemmisítendő és a törvény­nek megfelelő büntető ítélet hozandó volt. 155. Időszaki nyomtatványoknál a felelős szerkesztő, mint a sajtótörvény szerint felelős személyek egyike rendesen és pedig az időszaki nyomtatványból ki­vehetően azonnal tudva lévén, a magáninditványra jogosult nem hivatkozhatik arra, hogy a közlemény szerzőjét csak a sajtóközlemény közzétételéről való tudomásszerzést követőleg puhatolta ki. (Curia 1913 június 4. 4157/1913. sz. a. I. Bt.) A kir. Ouria: A semmiségi panasz elutasittatik. Indokok: A főmagánvádló az esküdtbíróság ítélete ellen a BP. 385. §-ának 1. c) pontja alapján azért jelentett be semmiségi panaszt, mert az esküdtbíróság csak téves időszámítás mellett állapította meg, hogy főmagánvádló nem kellő időben, hanem a három havi magáninditványi határidő letelte után terjesztett elő indítványt és hogy a törvényszéknek ez a kijelentése azért is téves, mert a főmagánvádló a sajtóközlemény megjelenésekor nem tudhatta, hogy azon czikknek ki a szerzője, minek folytán a sajtóközlemény megjelenésekor a három havi magáninditványi határidő meg sem kezdődhetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom