Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)

Büntetőjogi Döntvénytár. B3 érvelt kifogásra vonatkozóan azt hozza fel a kir. törvényszék íté­lete, dgaz ugyan, hogy a kir. járásbíróság szabálytalanul járt el akkor, mikor az osztrák honosságú vádlottat elővezetés terhével és a BP. 560. §-a rendelkezéseinek mellőzésével idézte és ügyét letárgyalta; minthogy azonban vádlott a tárgyalásra megjelent s így beleegyezett abba, hogy ügye letárgyaltassék, emiitett kifo­gása nem volt figyelembe vehető.» Az indokolásnak az a része, mely a jelen esetben a BP. 560. §-át, illetve az ebben felhívott, a kiadatás iránti eljárást szabályozó 475. §-t tartja alkalmazhatónak, téves, mert vádlóit a megállapítás szerint osztrák honos, s ki állandóan az osztrák­magyar monarchia másik államának területén lakik ; az itt bel­földön elkövetett bűncselekménye miatt tehát annak mint kül­földinek, sem kiadatása, sem a büntető ítéletnek ellene leendő végrehajtása nem eszközölhető. Téves az indokolásnak az a kijelentése is, mely szerint vádlott a kir. járásbíróság előtt megtartott tárgyaláson megjelent és beleegyezését adta abba, hogy ügye letárgyaltassék, mert a vádlott a tárgyaláson nem jelent meg; ott megjelent védője pe­dig nemcsak nem egyezett bele a tárgyalás megtartásába, hanem az ellen határozottan tiltakozóit. De mindezektől eltekintve, minthogy a jelen esetben külföl­dön lakó külföldi által belföldön elkövetett bűncselekmény képezte a feljelentés és az eljárás tárgyát, ez eljárás folytatása helyett a bűnvádi perrendtartásnak az 521. §-a szerint a járásbíróság hatáskörébe utalt bűnvádi ügyekben is alkalmazandó 471. §-ában foglalt az a rendelkezés lelt volna irányadóul veendő, mely sze­rint a további teendőkre nézve a kir. ügyészség a főügyész ut­ján az igazságügyi miniszter utasítását kéri és az igazságügyi miniszter intézkedéséről a bíróságot értesiti. Nyilvánvaló tehát, hogy mindkét alsófoku biróság a törvényt megsértette annyiban, amennyiben a BP. 471. §-ában foglalt szabály alkalmazását indokolatlanul mellőzve, T. F. osztrák honos ellen az általa a feljelentés szerint a magyar állam területén el­követett becsületsértés vétsége tárgyában eljártak és bűnösséget megállapító ítéletet hoztak. Ezeknél fogva a koronaügyész perorvoslatát alaposnak fel­ismerni és a törvénysértést megállapítani, egyúttal pedig a per­orvoslattal megtámadott ítéleteknek hatályon kívül helyezése mel lett, a BP. 442. §-ának utolsó bekezdéséhez képest az iratoknak a kir. ügyészséghez leendő áttételét elrendelni kelleti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom