Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 6. kötet (Budapest, 1913)

XXXVIII Tartalommutató. jogos védelem megállapítására alapul szolgálhatott volna, a főtárgyaláson fel nem merült és a védő részéről sem jelöltetett meg. A BP. 337. §-a szerint a BP. 324. §-a az esküdtbíróság előtti eljárásban megfelelően alkalmazandó .._ „ ._ _ 41 325. §. 132.11. A Curia nem a közvádló által felvett súlyos testi sértést, hanem a Btk. 309. §-ában meghatározott bűncselekményt állapította meg, mert vádlott a bűncselekmény elkövetésénél egészség megrontására irányuló szándékkal oly maró folyadékot használt, mely az egészségre ártalmas, ami az eredményből kétségtelenül kitűnik. A Btk. 309. §-a nemcsak akkor alkalmazandó, ha az egészségre ártalmas szer beadatik, hanem akkor is, ha az az emberi test külső részén bármiként alkalmaztatik™ 230 243. Az a kérdés, hogy valamely lett, mely bűncselekmény elkövetési csele­kedetének felel meg, mely bűncselekmény alkotóelemeit meriti ki, nem a tettazonosság, hanem pusztán a minősítés kérdése, amely kérdésben a BP. 325. £-ának második bekezdése szerint a törvényszék nincsen a vádló indítványához kötve. Nem sértette meg a bíróság a tettazo­nosság szabályát, mikor a közvádló által a Btk. 260. §-a czimén meg­vádoltat a Btk. 258. §-ába ütköző vétségben mondotta bűnösnek 383 326. §. 1.1. A BP. 326. §-ának L., nem pedig 2. pontjára alapítandó a felmentés, ha annak indoka az, hogy a bíróság a sikkasztással terheltnek eljárá­sában nem ösmerte fel a jogtalan eltulajdonitási szándékot .„ 1 178.11. Az ügyfelek különbözősége mellett ítélt dologról szólni nem lehet 291 XIX. FEJEZET. Főtárgyalás az esküdtbíróság előtt. 354. 5. 5. V. Megsemmisítés a BP. 427. §-ának 4. pontja alapján, mikor az esküdtbíróság a külön kérdésben a beszámithatóságot kizáró okot (Btk. 79. §-ának második bekezdése) és a büntethetőséget kizáró két különböző okot (Btk. 79. §-ának harmadik bekezdése és Btk. 80. §.) egy kérdésbe foglalt össze, a nélkül, hogy a BP. 354. §-a értelmében megállapította volna, hogy az egymást követő kérdésekre, mely esetben adandó felelet— _ .... _J .... 12 355. §. 42. Specializáció a kérdés-szerkesztésnél. Az esküdtbíróság által valókul elfogadott tények jogi minősítését a kir. Curia felülvizsgálja. Megsemmi­sítés a BP. 385. §-ának 1. a) pontja alapján és felmentés, mikor a Curia az esküdtek határozatával megállapított tényekből nem találta levonhatónak azt a következtetést, hogy a bünsegélylyel terhelt vádlott szándékosan előmozdította a társa által elkövetett bűntett véghezvitelét 71 171. A BP. 355. §-ában megkívánt ténybeli körülmények és a vád szerint alkalmazandó törvényes alkotóelemek a főkérdésbeD kellőleg elősorolva vannak azzal, hogy a főkérdéshe az idő és hely s az elkövetés mód­jának megjelölésén felül belefoglaltatott a sértett neve is; az ölési szándék megállapítására alkalmas egyes adatoknak a főkérdésbe való

Next

/
Oldalképek
Tartalom