Németh Péter: A kir. Curia teljes ülési megállapodásai. Az 1881:LIX. t.-cz. 4. §-a értelmében az ügyek eldöntésénél irányadók (Budapest, 1887-1889)

72 Curiai döntvények gyűjteménye. 15. ad rel. pign. in div. C0111. — Frank, közigazság törv. II. 570—1. 1. v.) Csak az 1852-iki ideiglenes polg. perrendtartás hatálya alatt kezdett itt-ott keletkezni az ellenkező gyakorlat, mely a keresetet mint időelőttit elutasiíandónak mondotta olyankor ís, midőn az időelőttiségi kifogás alapjául vett tényleges állapot, az elsőbirósági Ítélet hozatalakor már megszűnt és ellenkezőre változott volt az által, hogy a kereset indításakor még be nem következett teljesítési határidő a per folyama alatt lejárt. Pedig az a gyakorlat nem volt követelménye az Írásbeli eljárás rendszerének; és arra az 1852-iki perrendtartásnak — egyébként a szigorú alakszerűség szellemében intézkedő — szabályai sem nyújtottak támpontot. E tekintetben dr. Schuster Ferdinánd, ama perrendtartás 294. §-ára vonatkozólag azt irta, hogy „a dilatorius kifogások az iratok becsomózásától fogva az Ítélethozatalig letelt időfolyás által is hatálytalanokká válhatnak, s hogy ezt a biró minden esetre tartozik figyelembe venni." (Schuster, Civ.-Proc. 491. 1. 4.) A bécsi cs. kir. legfőbb törvényszék is egy 1852. évi ápril 1-én 3204. sz alatt kelt elvi jelentőségű határozatában — természetesen az írásbeli eljárás álláspontjáról — kimondotta, hogy „a biró által figyelemre méltatandók a kereset indítása után bekövetkezett tények is, nem lévén kivétel nélkül szükséges, hogy a kereseti jog ugy állapittas-