Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)

sz. Telekkönyv 79 ban, hogy az ekként szerzett jogok alaki tekintetben csupán a rt.-nak a cégjegyzékbe utóbb történő bevezetésével' válnak törvény­szerűen létezőkké, ez a feltétel, — a cég bejegyzése pedig nem vitásan a döntés alatt álló esetben szintén bekövetkezett. A m, kir. Kúria a felperesek felülvizsgálati kérelmét elutasította Indokok: A részvénytársaság megalapítása gyakran elkerül­hetetlenné teszi, hogy még a részvénytársaság bejegyzése és kihir­detése előtt a megalapítandó részvénytársaság javára vagy terhére megállapodások köttessenek, ügyletek létesíttessenek. Az ily megállapodások és ügyletek létesíthetését a kereske­delmi törvény ki nem zárja, sőt a nem készpénzbeli betétek (ap­port) tekintetében a törvény 156. §-a, úgy a 159. §-ának 5. pontja kifejezetten elismeri. Ebből folyóan helyes a fellebbezési bíróságnak az az okfej­tése, hogy abból, hogy a K. T. 160. §-a szerint a részvénytársa­ság a kereskedelmi cégjegyzésbe történt bevezetés és kihirdetés előtt nem létezőnek tekintendő, nem következik az, hogy a rész­vénytársaság bejegyzése és kihirdetése előtt javára vagy terhére ügyletek egyáltalában nem volnának köthetők. Helyes a fellebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja is, — főleg a K. T. 159. §-ának 5. bekezdésében foglalt rendelkezésre figyelemmel, — hogy az ily megállapodások és ügyletek érvé­nyessége a részvénytársaságra nézve csak fel van függesztve mind­addig, míg a részvénytársaság a bejegyzéssel törvényszerűen lét­rejön. Ezt követően az ily ügyletek teljes joghatálya beáll abban az esetben, ha a törvényszerűen megalakult részvénytársaság ezeket az ügyleteket akár kifejezetten, akár erre jogszerű következtetést engedő ténnyel jóváhagyja, magáévá teszi. Ebből következik, hogy a részvénytársaság javára vagy ter­hére annak bejegyzése előtt létesített ügyletek eredetileg érvény­teleneknek nem tekinthetők. Abban az esetben, ha a törvénysze­rűen megalakult részvénytársaság az ügyletet magáévá tette, az joghatályossá válik. Ily ügyletek esetén, a részvénytársaság javára kötött ügylet alapján a telekkönyvben a részvénytársaság bejegyzése előtt szerzett s a rangsorhoz fűződő érdeknél fogva bejegyezhető nyilvánkönyvi jog sem törölhető érvénytelenség okából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom