Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)

100 Magánjog 935. Ily körülmények között azt, hogy a panasz tárgyává tett hir­detések a „Csak egy kis lány" című dal szerzőjeként Sz. E.-t. fel nem tüntetik, a felperes jogosan nem sérelmezheti. A dolog természetéből következik ugyanis, hogy a filmjáték előadására vonaíkozó egyszerű hirdetés csak azoknak a nevét közli, akiknek a filmjáték megalkotásában a legnagyobb szerep jutott. A jelen esetben is a körülményekhez mérten rövidre szabott hirdetés, amely a filmjáték rendezőjeként az I. r. alperest, a zenéje szerzőjeként pedig a II. r. alperest nevezte meg, nem is volt alkal­mas arra, hogy azonfelül a filmjátékban előforduló idegen dalbeté­teket s azok szerzőit külön is felsorolja. S nem esik kifogás alá az sem, hogy a hirdetésekben a filmjáték zenéjének szerzőjeként II. r. alperes van feltüntetve, mert a zeneszerzői tevékenység tágabb értelemben a saját és mások szerzeményeinek a darab céljához mért szakszerű összeállítását is magában foglalja. Mivel a panasz tárgyává tett hirdetések Sz. E. szerzőnek személyiségi jogai szempontjából jogsérelmet nem foglalnak maguk­ban, ezért közömbös az, hogy erre az állítólagos jogsérelemre ala­pított jelen perbeli igényekre a más perekből kifolyóan létrejött perenkívüli egyesség kiterjedt-e, amiért is a kir. Kúria ennek a felek között vitás kérdésnek elbírálásába nem is bocsátkozott. 935. szám. Változtatás Az, akire a szerző a szerzői jogot átruházta és általában az, aki művön, a müvet megjelentetni jogosult, a szerző beleegyezése nélkül a művön változtatást nem végezhet, kivéve oly változtatásokat, amelyekről az élet felfogása szerint feltehető, hogy azokhoz a szerző hozzájárulását meg nem tagadja. Ennek a tilalomnak a megszegése a Szjt. 6. §. 3. pontja szerint a szerzői jog bitorlásának tekintendő. E. H. 1935. évi április hó 11-én. P. I. 4478/1934. szám. Elnök: Osvald István, a m. kir. Kúria elnöke. Előadó: Alföldy Dezső kir. kúriai bíró. Tényvázlat: Az alperes, mint a B. Sz. című folyóirat felelős szerkesztője, a felperes tudományos értekezését közlésre elfogadta. A felperes a cikk kefelevonatát átjavította, majd visszaküldte a nyömdának. A cikk ezután meg is jelent a felperes tudta és hozzá­járulása nélkül eszközölt javításokkal és kihagyásokkal. A b—i kir. törvényszék a szerzői jog bitorlásának vétségét meg­állapította, az alperest kártérítési összeg fizetésére kötelezte és el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom