Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 6. kötet (Budapest, 1930)

114 Polgári peres és nem petes eljárás 859. mazás, amely lehetővé teszi a jogorvoslatoknak a legmesszebbmenő korlátozását és a hivatali teendőknek legmesszebbmenő decentralizálását, a 2. §. második bekezdésének a) pontjában és az a) melléklet A) II. fejezetében foglalt különös (részlet) felhatalmazással összevetve, arra is kiterjed, hogy a m. kir. államvasúti alkalmazottak nyugdíj-, illetőleg nyugbérügyeiben a kormány a rendes bíróság hatáskörét kizárja és ezeket az ügyeket kizárólag alsóbbrendű — közigazgatási — szervek hatáskörében összpontosítsa. Már pedig nem fér kétség ahhoz, hogy nálunk közigazgatási szervnek kell tekinteni mindazokat a szerveket is, amelyek elsősorban a magángazdálkodás szolgálatában állanak ugyan, de amelyeket a törvényhozás vagy a törvényhozás hatáskörében eljáró kormány gyakorlati célszerűségi okokból kisebb-nagyobb mértékben közhatósági működésre (üzletrendészet, közvagyonfelügyelet stb.) is kötelez, illetőleg feljogosít. (Márffy: Magyar Közigazgatási és Pénzügyi Jog I. 63.) Ehhez járul, hogy az olyan felhatalmazás, amely bizonyos jogviszonyoknak a •fennálló törvényektől eltérő módon való rendezésére jogosít — kizáró rendelkezés hiányában —, magában foglaljaaz illető jogviszonyok keretében felmerülő vitás kérdések elbírálására hivatott szervek kijelölésének a jogát is. Ez annál inkább áll, mert a magyar alkotmányban nincsen az államhatalmi és egyéb hatásköröket külön, egységesen és kimerítően szabályozó alaptörvény (a külföldi jogrendszerekből ismeretes ú. n. Jurisdictionsnorm), sőt egyáltalán semmiféle alaptörvény, mert a magyar alkotmány alaptörvény vagy alkotmánytörvény és egyéb törvény között abból a szempontból, hogy a tartalma szerint az alkotmányjog körébe vágó kérdést szabályozó törvény megváltoztatásához különösebb forma volna szükséges, különbséget nem tesz. Azonban ettől eltekintve, azt a kérdést, hogy a m. kir. államvasúti alkalmazottak nyugellátási ügyeiben a bírói hatáskör kizárására, mint rendeleti intézkedésre a gazdaságosság elvének érvényre juttatása érdekében szükség volt-e, a bíróság az 1879 : XL. tc. 10. §ának első bekezdésében foglalt tiíalom folytán nem is vizsgálhatja, mert az említett törvényhely szerint, amely általános érvényű alkotmányjogi szabályt tartalmaz, a miniszteri rendeletnek vagy a szabályrendeletnek egyes esetekre való alkalmazásánál joga van ugyan a bíróságnak azok törvényessége felett is határozni, de nem szabad azok szükségességét vagy célszerűségét (1869: IV. tc. 19^ §.) bírálat alá venni. S nem gyakorolhat ilyen bírálatot a törvényhozás átruházott hatáskörében eljáró kormány rendeleti ténye felett a bíróság még akkor sem, ha — mint ezúttal — a szükségesség szem-